Létrehozva: 2017.04.24.

2017-ben ő a világ legszebb nője!

A People magazin minden évben fölállítja a világ 100 leggyönyörûbb nõjének listáját. Az idei befutó a 49 évesen is káprázatos szépségû Julia Roberts lett!

Az idei éves rangsor győztesével kapcsolatban igaznak látszik az elmélet, mely szerint a nő olyan, mint a jó bor: idővel nemesedik, tökéletesedik.

Így gondolták a férfiak közül is elég sokan, amikor a még mindig káprázatosan szép 49 éves színésznőre, Julia Robertsre szavaztak a People magazin felhívására.

De nézzük, honnan is indult ez a gyönyörű nő:

 

Erin Brockovich (2000)

A mexikói (2001)

Közelebb (2004)

Ízek, imák, szerelmek (2010)

Juliát először a Micsoda nő romantikus vígjátéka után részesítették ebben az elismerésben, melyet most ötödik alkalommal kapott meg, így egyértelműen csúcstartó.

"Nagyon hízelgőnek találom, és bevallom, tényleg a csúcson érzem magam!"-

- konstatálta a színésznő azzal a széles mosollyal, mely jól ismert védjegyévé vált.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza