Sinka Vivien

23 találat
INSIDER

Különleges találmánnyal védik az orvosok fülét, elképesztő felajánlást tett a magyar lány

Példaértékű felajánlást tett Sinka Vivien, akit legtöbben az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnökeként ismernek. Vivien nemrég egy saját vállalkozást alapított, fő tevékenysége pedig az, hogy 3D-s nyomtatóval olyan kis kütyüket készít, amik védik azon kór

RIPOSTER

Ebben reménykedik a 17 éve eltűnt Till Tamás családja

Még 2000-ben, gyereknapon tűnt el az akkor 11 éves Till Tamás, aktája a mai napig nyitott a rendőrségnél. A bajai szülők még reménykednek, hogy egyszer csak betoppan a gyermekük...

RIPOSTER

Kiderült, hol bujkálhat a 4-es metrón késsel fenyegetőző fiatal

Még mindig országos elfogatóparancs van érvényben Gál Dániel ellen, aki még szeptemberben riogatta a metró utasait Budapesten.

BOZÓT

Így bukkantak a két hónapja eltűnt magyar lány nyomára Olaszországban

Nemzetközi nyomozást indított az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány a 15 éves Andrea után, aki végül szerda este került elő Torinóban.

RIPOSTER

Védett házban őrzik az Olaszországban megtalált 15 éves magyar lányt

Két hónap után került elő Andrea, aki után nemcsak a rendőrség, hanem az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány is nyomozott.

RIPOSTER

Rejtélyes körülmények között találták meg az eltűnt magyar diákot!

Búcsúlevelet hagyott hátra és nyoma veszett a 17 éves Dávidnak, aki után kutyás keresőcsapat indult kedd éjjel. A fiút szerda hajnalban találták meg.

RIPOSTER

Valami nem stimmel: sorra tűnnek el magyar gyerekek, ez lehet az oka...

Egy megyaszói gyermekotthonból három tizenéves is eltűnt az elmúlt időszakban, már a rendőrség is keresi őket.

RIPOSTER

Medvékre vadásznak Veszprémben!

A gyermekeltűnésekre hívják fel a figyelmet ezzel a szokatlan módszerrel.

RIPOSTER

Árva medvebocsok tűntek el Veszprém belvárosában!

Nyolc mackó hever gazdátlanul Veszprémben, arra várnak, hogy valaki megtalálja és hazavigye őket.

RIPOSTER

Megrendítő vallomás: Így várja családja a 16 éve eltűnt bajai kisfiút!

Még 2000-ben tűnt el az akkor 11 éves Till Tamás, aktája a mai napig nyitott a rendőrségnél. A bajai fiú családja pontot szeretne tenni az ügy végére, felfogadtak egy látót és megbíztak egy gyermekeltűnésekkel foglalkozó alapítványt is, hogy feltárják a r

RIPOSTER

Magánnyomozó gárda dolgozik a 16 éve eltűnt magyar fiú ügyén!

Till Tamásnak még 2000-ben veszett nyoma Baján, a szülei azóta nem adják fel a reményt, hogy előkerül a mára 27 éves fiuk. A rendőrség mellett most már egy úgynevezett tisztánlátó és magánnyomozók is beszálltak a fiú keresésébe.

NÍNÓ

Titkos élete miatt tűnhetett el a 13 éves miskolci kislány!

Kedd óta nem ment haza Esztergályos Lilla, akit már a rendőrség is keres. Kiderült, hogy a kislánynak két profilja is volt a közösségi oldalon, az egyiken másnak és idősebbnek adta ki magát.

NÍNÓ

Friss információk a 13 éves miskolci kislány eltűnéséről!

Esztergályos Lillát kedd reggel látták utoljára a miskolci vasútállomáson, azóta nem tudni, hol van. A telefonját szerdán be tudta mérni a rendőrség, több száz kilométerre Miskolctól.

RIPOSTER

Veszélyben a tizenévesek az ünnepek alatt - sokan eltűnnek karácsonykor!

Nagyon sokan idén is csendben fogják körbeülni a karácsonyfát, eltűnt gyermeküket várva. A rendőrségi adatbázisban szereplő, ismeretlen helyen lévő személyek között sajnos sok a 14-18 év közötti fiatal, akiket a hatóságok és szüleik jelen pillanatban is k

NÍNÓ

Barcelonában bukkantak a rejtélyesen eltűnt szombathelyi férfira

A 34 éves Zoltán még januárban indult Bécsbe dolgozni, de végül Barcelonában kötött ki. A minap rosszul lett az utcán, kórházba kellett szállítani, de a speciális kezelésére nincs elég pénze.

RIPOSTER

Veszélyben lehet a Győrben eltűnt fiatal lány élete!

Iskolába indult a 14 éves Petra, de oda már nem érkezett meg. Tíz napja aggódva keresik, a nővére szerint öngyilkosságra hajlamos a húga.

RIPOSTER

Tizenkét napja nem találják a Budapesten eltűnt kislányt

Egyszer már elszökött otthonról, akkor nagy bajba került. Most újra aggódva keresi édesanyja, aki már a rendőrséghez is fordult.

RIPOSTER

Inzulin nélkül szökött meg a cukorbeteg kislány

Idén már másodszor keresik a 12 éves Rebekát, aki most a Pest megyei Versegről tűnt el vasárnap.

RIPOSTER

A bányatóban keresik a Várpalotán eltűnt asszonyt

Szeptember 15-én látták utoljára Várpalotán a 60 éves D. Józsefnét, akit most a városszéli tóban keresnek tovább a speciális mentők.

RIPOSTER

Fia találta meg a Balatonfűzfőn eltűnt bácsi holttestét

Közel 50 ember indult a két hete eltűnt Dezső bácsi keresésére szombaton, a csapat végül sajnos már csak az élettelen testet találta meg.

RIPOSTER

Mentőkutyák, quadok és drónok keresik az eltűnt bácsit Balatonfűzfőn

Két hete tűnt el Balatonfűzfőről a 73 éves Dezső bácsi, azóta nem adott életjelet magáról. A család speciális mentőkkel és önkéntesekkel indít keresést.

RIPOSTER

Hat nap után vették észre, hogy eltűnt az idősek otthonából

A balatonfűzfői szociális otthonba napokig nem ment vissza a 73 éves bácsi, nem tűnt fel senkinek. Önkéntes keresést indít a család szombaton.

NÍNÓ

Gyerekeket rabolnak szervkereskedők Magyarországon?

Rettegnek a szülők! Pestlőrincen két gyermeket is megpróbált egy fekete autós idegen magával csalni. Az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány elnöke szerint százezer forintért már lehet hazánkban gyermeket vásárolni, többségük szervkereskedők karmaiba