Oszter Sándor

120 találat
HŰHA

Oszter Alexandra megdöbbentő vallomása: „Apa nem támogatta, hogy színész legyek”

SZTÁR

Failoni Donatella vallomása: Én soha többet nem megyek férjhez

Oszter Sándor özvegyét a mai napig megkörnyékezik a férfiak.

FÜLES

„Nehéz ott élnem, ahol ő is élt” – Oszter Alexandra elárulta, mit tervez édesapja birtokával

A színésznőnek gyorsan bele kellett tanulnia a gazdaságba.

LELKIZŐ

Betyárok avatták fel Oszter Sándor emlékművét, így néz ki - Fotó

A 2021-ben elhunyt színművész lánya mondott beszédet.

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt tette a család Oszter Sándor diósjenői birtokával

Oszter lánya költözött be a kastélyba

SZTÁRDZSÚSZ

Oszter Sándor megkapta a kínai vakcinát, így van most a 72 éves színész

Oszter Sándor visszavonultan él a feleségével diósjenői otthonában, annak azonban nagyon örül, hogy hétfőn megkapta a koronavírus elleni védőoltást.

FÜLES

Családja nélkül fog ünnepelni Oszter Sándor

Fájó döntést hozott meg a magyar színész sem lánya, sem unokái nem látogatják meg karácsonykor.

LELKIZŐ

Utolsó kívánságáról beszélt Oszter Sándor: Elárulta, hogyan döntött

Azt mondta, hogy a családjával már közölte, hol szeretne majd nyugodni, ha eljön az ő ideje.

LELKIZŐ

Majdnem meghalt Oszter Sándor: Hihetetlen, mit érzett a kritikus percekben

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész őszintén elmesélte a részleteket a kamerák előtt.

SZTÁRDZSÚSZ

Visszatér a színpadra Oszter Sándor: távol a feleségétől készül a bemutatóra

A népszerű színész számára a hosszú és boldog házasság titka a megfelelő távolság, de egyedül sem unatkozik, a visszatérésére készül.

SZTÁRDZSÚSZ

„Nekem ezért kárpótlás járna” – kifakadt Oszter Sándor a felmentése után

A színészlegenda úgy érzi, hogy erkölcsileg teljesen tönkretették, az ellene zajló perbe pedig anyagilag is belerokkant.

FÜLES

Több milliót bukott Oszter Sándor

Az üzérkedéssel vádolt művészről kimondta a bíróság, hogy ártatlan, azonban az öröme nem teljes.

SZTÁRDZSÚSZ

Megszületett az ítélet: Döntött a bíróság Oszter Sándor ügyében

Oszter Sándort és hat társát befolyással való üzérkedéssel vádolták.

SZTÁRDZSÚSZ

Oszter van, amit másképp csinálna, ha újrakezdhetné

A 71 éves színész, Oszter Sándor életében van olyan, amit másképp csinálna.

LELKIZŐ

Már a végrendeletéről is dönt Oszter: szörnyű hírt közöltek vele

Miután az orvosok közölték vele a hírt, egy óra alatt elrendezte az életét. De szerencsére nem volt igazuk!

SHOWBIZ

Drámai csavar Oszter Sándor perében, erre senki sem számított

A másodfokú tárgyalás biztosan elmarad. Még az ítélet előtt elszökött az ügy egyik vádlottja, előkerült viszont egy különös levél.

HŰHA

Drámai vallomás: ismertsége mentette meg a magyar színész életét

Senki nem vette észre, hogy egy gerinchevederben forgatta le a legendás sorozatot. Csak saját felelősségére távozhatott a kórházból.

HŰHA

Mentővel vitték el a fenyegetőző férfit Oszter Sándor házától

Oszter Sándor miatt akarta levetni magát egy férfi egy fáról.

SZTÁRDZSÚSZ

Bréking: Öngyilkossággal fenyegetőzik egy férfi Oszter Sándor miatt

Végső elkeseredettségében egy férfi a mélybe akarja vetni magát. A rendőrség már a helyszínen van.

HŰHA

Csapdát állítottak Oszter Sándornak: Meg akartak ölni

A színész csak a lélekjelenlétének köszönheti, hogy nem hajtott fának saját erdei útján. Feljelentést tett a rendőrségen.

SZTÁRDZSÚSZ

Megszólalt Oszter Sándor: ezt találta nála a katasztrófavédelem

A legendás színész bízik benne, hogy a tó miatt ellene indított per kedvező véget ér számára.

SZTÁRDZSÚSZ

Kifakadt Oszter Sándor felesége: Ez egy irigy és gonosz nő

Diósjenőn gyakran támadják Oszter Sándort a birtokán található tó miatt. Most a felesége üzent a feljelentőnek.

SZTÁRDZSÚSZ

Hatalmas vadat lőtt Oszter Sándor: Ez lett belőle

A színész kihasználta az enyhébb időjárást és fegyvert ragadott birtoka környékén. Szerencsével járt, bár a disznó ennek biztos nem örült annyira.

HŰHA

Haláltusa a színpadon: perceken múlt Oszter Sándor élete

Kollégái nem vették észre, hogy Oszter Sándor fuldoklik, csak a szerencsén múlt az élete...

SZTÁRDZSÚSZ

Ezért nem köszöntötte fel Oszter Sándor a feleségét

Ami késik, az nem múlik, így ha beköszönt az ősz, Oszter Sándor felköszönti feleségét.

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt szeretné csinálni Oszter Sándor, amikor meglátogatja a feleségét

Donatella a Balatonon van, Sándor pedig a Diósjenői házukban. Korábban elterjedt a pletyka, hogy elváltak...

SZTÁRDZSÚSZ

Hiába várta családja Oszter Sándort az ítélet után

Bár megbeszélték, hogy az ítélet után a család balatoni házában ünnepelnek majd, végül mégsem érkezett meg a színész.

SZTÁRDZSÚSZ

Oszter Sándor megtörte a csendet, ezt mondta az ítéletről

A befolyással való üzérkedéssel vádolt színész először a Ripostnak nyilatkozott a váratlan ítélettel kapcsolatban.