Árva gyerekeken segítenek a magyar sztárok

Árva gyerekeken segítenek a magyar sztárok

Fontos szerepük van a nevelőknek.

A hírességek is szeretnék felhívni a figyelmet arra, milyen fontos szerepük van a nevelőszülőknek és a Befogadlak nevű programnak.

Különleges show-val készülnek a Magyarország Szépe sztárvendégei

Különleges show-val készülnek a Magyarország Szépe sztárvendégei

Az ország legszebb lányai mellett igazi sztárparádé várja a Duna Televízió nézőit vasárnap este.

Házassága nehéz időszakáról vallott Oláh Gergő, így döntöttek Nikivel

Házassága nehéz időszakáról vallott Oláh Gergő, így döntöttek Nikivel

Sokat kell dolgozniuk azért, hogy a kapcsolatuk harmonikus maradjon.

Sokat kell dolgozniuk azért, hogy a kapcsolatuk harmonikus maradjon.

Megható találkozás, életében először látta Oláh Gergő lányát a dédije

Megható találkozás, életében először látta Oláh Gergő lányát a dédije

Az idős asszony most láthatta először a család legkisebb tagját, Annát, aki bearanyozta az asszony napját.

Állami gondozott gyerekeknek segít Oláh Gergő!

Állami gondozott gyerekeknek segít Oláh Gergő!

Fontos ügy mellé állt az énekes.

Fontos ügy mellé állt Oláh Gergő! Az énekes csatlakozott a Befogadlak alapítvány nevelőszülői programjához.

Õk A Dal 2019 döntősei, hallgasd meg a továbbjutott szerzeményeket

Õk A Dal 2019 döntősei, hallgasd meg a továbbjutott szerzeményeket

A műsorban vendégfellépőként tiszteletét teszi az AWS is.

A műsorban vendégfellépőként tiszteletét teszi az AWS is.

...EZ PÖRÖG MOST!TOP10:

Ismerős arcokkal indul A Dal: ők lesznek az első adás versenyzői

Ismerős arcokkal indul A Dal: ők lesznek az első adás versenyzői

Ismét Magyarország dalát keresik hat héten keresztül! Nézd meg kik lépnek először színpadra!

Ismét Magyarország dalát keresik hat héten keresztül!

2 milliót kér rajongója a magyar énekestől

2 milliót kér rajongója a magyar énekestől

A népszerű énekes pontosan tudja, milyen az élet pénz nélkül.

A népszerű énekes pontosan tudja, milyen az élet, ha az embernek máról holnapra kell boldogulnia.

Izgalmas meglepetéskoncertre készülnek a magyar sztárok

Izgalmas meglepetéskoncertre készülnek a magyar sztárok

Elérkezett a nyár vége, itt az utolsó esély a csobbanásra az iskolakezdés előtt.

Hihetetlen fotó: Elképesztően megfiatalodott a 73 éves Kovács Kati

Hihetetlen fotó: Elképesztően megfiatalodott a 73 éves Kovács Kati

Neki egyszerűen jól áll az idő! Vagy jól áll neki a fiatalság...

Neki egyszerűen jól áll az idő! Vagy jól áll neki a fiatalság, hiszen a képen egyik fiatal kollégájával látható.

Nem volt pénze, sírt a mélyszegénység miatt a magyar énekes

Nem volt pénze, sírt a mélyszegénység miatt a magyar énekes

Az énekes és felesége negyedik gyermeküket várják. Elmondta, hogy igazából három gyereket szerettek volna.

Az énekes és felesége negyedik gyermeküket várják.

Megmentette szülei válságban levő házasságát Oláh Gergő!

Megmentette szülei válságban levő házasságát Oláh Gergő!

Az énekes szülei majdnem elváltak, mielőtt ő megszületett. Édesanyja hálás neki, amiért 36 éve boldog házasságban élhet.

Nem hiszed el, mi történt a magyar énekes arcával

Nem hiszed el, mi történt a magyar énekes arcával

Alapos imidzsváltáson ment át.

A fiatal énekes alapos imidzsváltáson ment át az utóbbi időben. Így pedig kísérteties lett a hasonlóság közte és történelmünk egyik legnagyobb alakja közt.

Népszerű férfizenekar kampányol a hátrányos helyzetű tehetségekért!

Népszerű férfizenekar kampányol a hátrányos helyzetű tehetségekért!

A cél, hogy minél több egyedi díszítésű termoszbögre találjon gazdára.

A kampány célja, hogy minél több egyedi díszítésű termoszbögre találjon gazdára, az így befolyt összegből az alapítvány fiatal, hátrányos helyzetű tehetségeit támogatják.

Nagy dobásra készül a hét magyar szívtipró énekes!

Nagy dobásra készül a hét magyar szívtipró énekes!

A vadonatúj klipben Kökény Attila, Freddie, Gáspár Laci, Takács Nikolas, Oláh Gergő, Gitano és Emilio zenél együtt.

A vadonatúj klipben Kökény Attila, Freddie, Gáspár Laci, Takács Nikolas, Oláh Gergő, Gitano és Emilio zenél együtt.

Aludni sem tudott a Sztárban Sztár kiesője

Aludni sem tudott a Sztárban Sztár kiesője

A fiatal énekes szinte a stúdióból indult a repülőtérre és meg sem állt Berlinig. Kicsit gyűrött a srác, de este már a színpadon bizonyít.

A fiatal énekes szinte a stúdióból indult a repülőtérre és meg sem állt Berlinig. Kicsit gyűrött a srác, de este már a színpadon bizonyít.

Fura alakokkal fotózták le Liptai lányát

Fura alakokkal fotózták le Liptai lányát

Panka igazi rajongó...

A TV2 sztárjának kislánya igazi rajongó típus, aki imádja elkísérni édesanyját a stúdióba...

Elképesztő felvétel, lelepleztük a Sztárban Sztár énekesét

Elképesztő felvétel, lelepleztük a Sztárban Sztár énekesét

Megmutatjuk Gergő sikerének titkát.

Oláh Gergő hatalmas sikert aratott a Sztárban Sztárban, de ehhez hozzájárult egy tévés trükk is. Megmutatjuk!

Hatalmas bejelentés, ők lesznek a Sztárban Sztár versenyzői

Hatalmas bejelentés, ők lesznek a Sztárban Sztár versenyzői

Mindenki várta a Sztárban Sztárt.

Mindenki izgatottan várta a Sztárban Sztár legújabb szériáját. Szerencsére már nem kell sokáig várni, csak két hét és végre elkezdődik a műsor.

Nyíltan harcol, a romák királyával száll szembe Oláh Gergő!

Nyíltan harcol, a romák királyával száll szembe Oláh Gergő!

A maga módján veszi fel a harcot a szegénységgel és az éhezéssel, az üres szavak helyett a tettekben hisz.

Az énekes a maga módján veszi fel a harcot a szegénységgel és az éhezéssel, a tettekben hisz.

Tovább bővítené a családját a népszerű magyar énekes

Tovább bővítené a családját a népszerű magyar énekes

Három gyermek büszke édesapja.

Oláh Gergő már három gyermek büszke édesapja, de nem zárkózik el a negyedik csöppség elől sem.

Zimány Linda és Oláh Gergő elárulták, hogyan tovább!

Zimány Linda és Oláh Gergő elárulták, hogyan tovább!

Jövőbeni terveikről meséltek.

A Nagy Duett kiesői hétfőn délelőtt a szerkesztőségünk vendégei voltak, és a jövőbeni terveikről meséltek.

Először szólalt meg A Nagy Duett kieső párosa

Először szólalt meg A Nagy Duett kieső párosa

A Nagy Duett hatodik kieső párosa Zimány Linda és Oláh Gergő, akik már az újabb közös munkán törik a fejüket.

A Nagy Duett hatodik kieső párosa Zimány Linda és Oláh Gergő, akik már az újabb közös munkán törik a fejüket.

Zimány Linda tudta, hogy nem úszhatja meg Britney dalát

Zimány Linda tudta, hogy nem úszhatja meg Britney dalát

A modellből lett ügyvédbojtár nagyon várja a vasárnapi produkciót, amit Oláh Gergővel közösen ad majd elő.

A modellből lett ügyvédbojtár nagyon várja a vasárnapi produkciót, amit Oláh Gergővel közösen ad majd elő.

Súlyos beteg, mégsem pihenhet Oláh Gergő

Súlyos beteg, mégsem pihenhet Oláh Gergő

A fiatal tehetség óriási kitartásról és akaraterőről tett tanúbizonyságot.

A fiatal tehetség óriási kitartásról és akaraterőről tett tanúbizonyságot vasárnap este! De vajon mi lesz, ha romlik az állapota?

Oláh Gergő meglepő titkot árult el Zimány Lindáról

Oláh Gergő meglepő titkot árult el Zimány Lindáról

Zimány Linda egyre inkább izgul.

Zimány Linda elmondása szerint már egy nyugodt hétvégéje sincs, ugyanis egyre inkább izgul az április 2-án induló Nagy Duett miatt.

Rajtuk nevethetünk majd A Nagy Duettben!

Bejelentették! Rajtuk nevethetünk majd A Nagy Duettben!

Április 2-án, vasárnap indul a TV2 egyik legsikeresebb műsora. Az ötödik évadban is nagyon érdekes párok alakultak ki.

Április 2-án, vasárnap indul a TV2 egyik legsikeresebb műsora. Az ötödik évadban is nagyon érdekes párok alakultak ki, így roppant szórakoztató lesz ismét A Nagy Duett.

Új szerepben tör a csúcsra Tóth Gabi kedvese!

Új szerepben tör a csúcsra Tóth Gabi kedvese!

Molnár Tibi, alias Trap kapitány Oláh Gergő csapatával folytatja tovább a pályáját.

Molnár Tibi, alias Trap kapitány Oláh Gergő csapatával folytatja tovább a pályáját.

Különleges rituáléval lazítanak adás előtt A Dal 2017 versenyzői...

Különleges rituáléval lazítanak adás előtt A Dal 2017 versenyzői

Szombaton ismét kilenc versenyző küzd meg a zsűri és a nézők kegyeiért A Dal 2017 középdöntőjében.

Oláh Gergő elárulta, ki irányítja az életét

Oláh Gergő elárulta, ki irányítja az életét

Az énekes nem babonás, van viszont valami, amiben feltétel nélkül hisz.

Az énekes nem babonás, van viszont valami, amiben feltétel nélkül hisz.

Ki nem találod, kivel mulatott Berki Krisztián

Ki nem találod, kivel mulatott Berki Krisztián

A celeb Békéscsabára látogatott és nem habozott lőni egy szelfit nagy kedvencével...

A celeb Békéscsabára látogatott és nem habozott lőni egy szelfit nagy kedvencével, majd a képet büszkén kirakta Facebook és Instagram oldalára is. Vajon ki lelkesíthette fel ennyire?

Oláh Gergő: Roma Soul koncert

Oláh Gergő: Roma Soul koncert

November 12-én a MOM Kulturális Központban adnak koncertet Oláh Gergőék, ősi autentikus roma zenét ötvöznek a legmodernebb hangzással.

November 12-én a MOM Kulturális Központban adnak koncertet Oláh Gergőék, ősi autentikus roma zenét ötvöznek a legmodernebb hangzással.

Lerántotta a leplet két magyar énekesünkről Görög Zita!

Lerántotta a leplet két magyar énekesünkről Görög Zita!

A fényképen olyan emberek szerepelnek, akik később az ország legnépszerűbb sztárjaivá váltak.

A képen olyan emberek szerepelnek, akik utána az ország legnépszerűbb sztárjaivá váltak.

Felfedte hihetetlen titkát Oláh Gergő

Felfedte hihetetlen titkát Oláh Gergő

Õ sem volt mindig annyira jó. Fiatal korában sokat csavargott, bulizott.

Az énekes a Facebookon mesélte el, hogy bizony ő sem volt mindig annyira jó. Fiatal korában sokat csavargott, bulizott.

Nem találod ki, kivel táncolt csárdást Oláh Gergő!

Nem találod ki, kivel táncolt csárdást Oláh Gergő!

A Dal 2016 középdöntőjében fogadalmat tettek a résztvevők, hogy ha bejutnak a döntőbe, akkor valami különleges feladatot hajtanak végre...

Tóth Gabi elárulta, kit küldene az Eurovízióra

Tóth Gabi nem titkolja, kit küldene az Eurovízióra

Az énekesnő nyíltan vállalja, hogy kinek drukkol A Dal döntőjén.

Az énekesnő nyíltan vállalja, hogy kinek drukkol A Dal szombati döntőjén, ahol eldől, hogy Magyarország kit juttat tovább az Eurovíziós dalfesztiválra.

Meglepő! Egykori valóvilágos szurkolt élőben Oláh Gergőnek!

Meglepő! Egykori valóvilágos szurkolt élőben Oláh Gergőnek!

Meglepő felfedezés! VV Viki is eljött A Dal középdöntőjére és élőben szurkolt Oláh Gergőnek. Te tudtad, hogy ekkora haverok?

Szülei sorsa kísértette Oláh Gergőt

Szülei sorsa kísértette Oláh Gergőt

Az énekesnek ma már nincsenek anyagi gondjai, azonban soha nem felejti el, honnan jött. Sokáig úgy tűnt, felnőttként sem lesz képes kitörni a mélyszegénységből.

Az énekesnek ma már nincsenek anyagi gondjai, azonban soha nem felejti el, honnan jött. Hite segítette át a legnehezebb éveken.

Megmutatta tündéri babáját Oláh Gergő

Megmutatta tündéri babáját Oláh Gergő

Már karácsony előtt egy hónappal megkapta a legszebb ajándékát.

Már karácsony előtt egy hónappal megkapta a legszebb ajándékát Oláh Gergő: a harmadik gyerkőcét. Akit most meg is mutatott nekünk.

Harmadszor is apuka lett Oláh Gergő

Harmadszor is apuka lett Oláh Gergő

Az énekes épp Miskolcon lépett fel egy roma musicalben, amikor hirtelen megtudta, hogy feleségénél megindult a szülés.

Az énekes épp Miskolcon lépett fel egy roma musicalben, amikor hirtelen megtudta, hogy feleségénél megindult a szülés.

150 ezret kértek az Oláh Gergővel duettező gyerekektől

150 ezret kértek az Oláh Gergővel duettező gyerekektől

Az énekes állítja, nem tudott róla, hogy mire használják a nevét, az ügynökség ködösít.

Az énekes állítja, nem tudott róla, hogy mire használják a nevét.