Czeizel Endre (Dr.)

51 találat
LELKIZŐ

Így néz ki most Czeizel Endre sírja, 4 éve halt meg a genetikus

A Ripost egyik olvasója az évforduló miatt szombaton kint járt az óbudai sírkertben, és egy fotót is készített a genetikus emlékhelyéről.

HŰHA

Végre teljesen elkészült Czeizel Endre sírja: Így néz ki

Czeizel egyik fia, Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy néhány napja hivatalosan is felavatták a rendhagyó külsejű, robosztus sírkövet.

LELKIZŐ

Megindító látvány: így néz ki karácsony után Czeizel Endre sírja

Itt a bizonyíték, hogy a 2015 augusztusában elhunyt professzor nyughelyét még mindig rendszeresen gondozzák.

FÜLES

Óriási fordulat a Czeizel-botrány ügyében, íme az ügyészség válasza

A hatóságok ugyan egyszer már lezárták a nyomozást, a Fővárosi Főügyészség tavaly év elején felülvizsgálta a határozatot, és újabb nyomozást rendelt el az ügyben.

HŰHA

Megindító látvány a temetőben: Ezt találtuk Czeizel Endre sírján

A 2015 augusztusában elhunyt genetikusnak sokáig sírköve sem volt, de azóta nagyot változtak a dolgok!

HŰHA

Megdöbbentő látvány, ezt művelte a család Czeizel sírjával

A szakember is csak vakarta a fejét, amikor meglátta a Ripost által készített képeket.

FÜLES

Fordulat a Czeizel-botrányban, nem örülhet a genetikus szeretője

Döntött a Fővárosi Főügyészség Czeizel Dóra ügyével kapcsolatban, akit június közepén gyanúsítottak meg emberi test tiltott felhasználásával.

SZTÁRDZSÚSZ

Tovább dagad a Czeizel-botrány, ez vár a genetikus volt szeretőjére

Újraindult a nyomozás, gyanúsítottként hallgatták ki a kétgyermekes Dórát. A Ripost megtudta, milyen büntetés várhat rá.

SZTÁRDZSÚSZ

Fordulat a Czeizel-ügyben: nagy bajba kerülhet a tudós volt barátnője

A genetikus volt barátnője törvénytelen módon eshetett teherbe Czeizel Endrétől.

SZTÁR

Lelepleztük, ez történik a temetőben Czeizel Endre sírjával

Különös látvány fogadta a Ripostot az Óbudai temetőben. Végre történik valami a genetikus sírjával...

SZTÁRDZSÚSZ

Csak nálunk az ijesztő fotó, ez történt Czeizel Endre sírjával

Megdöbbentő látvány fogadott minket az óbudai temetőben!

SZTÁRDZSÚSZ

Ijesztő látvány a temetőben, mi történt Czeizel Endre sírjával?

Mindenki erről beszél az óbudai sírkertben? De vajon mi rá a magyarázat és miért hallgat a család?

SZTÁRDZSÚSZ

Fordulat a Czeizel-ügyben, felháborodott a magyar politikus

Erre aztán nem számított a Tisztelet Társaságának elnöke!

FÜLES

Döntött a család: Ezt teszik gyermekei Czeizel Endre sírjával

A három éve elhunyt genetikus akaratával ellentétes döntést hoztak.

LELKIZŐ

Méltatlan körülmények között nyugszik Czeizel Endre: A sírnál jártunk!

Szívszorító állapotok uralkodnak Czeizel Endre sírjánál! Schmuck Andor is nagy tisztelője volt az orvosnak, őt is elszomorítja, amit a temetőben látott.

LELKIZŐ

Mi zajlik a temetőben? Így néz ki most Czeizel Endre sírja!

Közeleg az elhunyt orvosprofesszor születésnapja. 83 éves lenne április elején! Vajon megkapja addigra a megérdemelt sírkövet?

HOGY MIK VANNAK!

Megrendítő fotó: Ezt találtuk Czeizel Endre sírján!

Hosszan tartó betegség után, 2015 au­gusz­tu­sá­ban hunyt el a vi­lág­hírű genetikus. Ezt történt a sírjával!

LELKIZŐ

Temetőben jártunk: Ezt tették gyermekei Czeizel Endre sírjával!

Megható ajándékkal kedveskedtek gyermekei elhunyt édesapjuknak! Az Óbudai temetőben jártunk, ezeket találtuk a síron!

HŰHA

Ez durva: Újabb botrány Czeizel hagyatéka körül

A híres genetikus professzor több mint két éve hunyt el, de örökösei között azóta sincs béke, sem megállapodás. Egy darabig nem is lesz.

LELKIZŐ

Méltatlan körülmények: Így néz ki Czeizel Endre sírja!

Egy világhírű orvosprofesszornak ilyen sírban kell nyugodnia?

LELKIZŐ

Czeizel Endre fia kitálalt a családi drámáról: ez gyalázat

Bár a genetikus halála után óriási háború tört ki a hagyaték miatt, Czeizel Gábor egészen máshogy látja és éli meg a történteket.

FÜLES

Nem nyugodhat békében Czeizel Endre: újra nyomoz a rendőrség

Közel sincs vége a Czeizel-lombikbébi ügynek. A hatóságok továbbra is keresik a beavatkozást végző orvost.

SZTÁRDZSÚSZ

Véget ért a Czeizel-háború: Eldőlt a hagyaték sorsa

Másfél éve tartott a huzavona, aminek most pont került a végére.

HŰHA

Eldőlt a Czeizel-vagyon sorsa! Ki húzta a rövidebbet?

Lassan csitulni látszanak a kedélyek Czeizelék háza táján. Bár a tudós sokáig titkolt szerelme még mindig nem tudta bebizonyítani igazát, a hagyatéki eljárás befejeződött.

FÜLES

Temető szégyenévé vált Czeizel Endre sírja!

Hosszan tartó betegség után, 2015 augusztusában hunyt el a világhírű orvosprofesszor. Hamvait az Óbudai temetőben helyezték végső nyugalomra. A Ripost ellátogatott a sírhoz, ahol megdöbbentő látvány fogadott bennünket! Vajon a tragédia óta tartó családi

HŰHA

Temető szégyene: Hihetetlen, mit találtunk Czeizel Endre sírján!

Közel két évvel ezelőtt hunyt el a neves genetikus, sírja azóta is csak egy földkupac. Ráadásul döbbenetes dolgot találtunk ott...

LELKIZŐ

Megtörte a csendet Czeizel Endre családja! Üzentek a volt szeretőnek

Néhány hete látott napvilágot a hír, miszerint az elhunyt genetikus volt kedvese hamarosan férjhez megy.

SZTÁRDZSÚSZ

Lezárult a Czeizel-botrány

Lezárták a nyomozást Czeizel Endre ügyében. Úgy tűnik, a genetikus szeretője fellélegezhet.