Létrehozva: 2017.07.25.

Tíz titok, ezeket tudtad Hosszú Katinkáról?

Olimpiai bajnokunk már Budapesten is begyûjtött egy vébéaranyat. Összeállításunkból kiderül, hogy jutott el a bajai lány a világ csúcsára.

1. Noha születési helye Pécs, gyerekkorában mindig is Baján élt. Édesanyja orvos, praktizált a baranyai városban, ezért született ott Hosszú.

2. Édesapját, a válogatott kosárlabdázó Hosszú Istvánt „Királyként” tisztelik Baján. Katinka már egyéves korában a helyi csarnokban szurkolt a papának.

3. Hosszú Katinkának felemásak a szemei, az egyik barna, a másik pedig zöld. Az úgynevezett heterokrómia nem betegség, csupán genetikai elváltozás.

4. Az úszónőt nagypapája, Bakos László, valamint bajai edzője, Pass Ferenc tanította úszni. A városban csak 25 méteres medence volt.

5. 2008-ban költözött Kaliforniába, ahol pszichológiát tanult az egyetemen. Az ottani úszócsapatban ismerkedett meg későbbi férjével, Shane Tusuppal.

6. A londoni olimpia negyedik helye után durván megsértette edzője.

Úszás helyett nyiss egy szépségszalont, abban még jó lehetsz

– mondta Dave Salo Katinkának.

7. 2013 augusztusában egzotikus helyen házasodott össze Shane Tusup és Hosszú Katinka. A pár a Seychelle-szigetek tengerpartján mondta ki a boldogító igent a szülők jelenlétében.

8. Tizenkét kilót fogyott, amióta Shane Tusuppal készül. Hosszú teste szálkásabb, és az úszásának a stílusa is megváltozott.

9. A házaspár nagy kedvence a bajai halászlé. A világbajnokság után Hosszú István ezzel fogadná lányát valamint Shane szüleit.

10. Katinka a saját bevallása szerint a 2020-as olimpia után készen áll majd az anyaságra. Férjével két-három gyereket szeretnének.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-