Létrehozva: 2017.07.27.

Pólóelődöntő, együk meg a görögöket vacsorára

A magyar férfi vízilabda-válogatott csütörtök este Görögországgal találkozik az elõdöntõben a vizes világbajnokságon.

Veretlenül abszolválta az eddigi meccseit a magyar férfi póló-válogatott, amely kétség kívül az oroszok elleni negyeddöntőben nyújtotta a legparádésabb játékát.

A 14-5-ös győzelem olyan erődemonstrációt jelentett, amely nem sok jót ígér a következő ellenfelünknek, Görögországnak. Ha a hazai közönség által támogatott magyar csapat az elődöntőben is ennyire ellenállhatatlan lesz, akkor borítékolható a győzelme.

Másrészt pedig igazi feltámadást produkált a férfi válogatott, amely az utóbbi időben tudása alatt teljesített. Az előző világbajnokságon és a tavalyi olimpián sem jutott be a legjobb négy közé, Kazanyban a hatodik, Rióban pedig az ötödik helyen végzett a csapat, vagyis elmaradt az érem.

Az ötkarikás kudarc után Benedek Tibor szövetségi kapitány elvitte a balhét, önként távozott, helyére pedig egykori csapattársa, Märcz Tamás került. Vele ismét az őt megillető helyére került a nemzeti csapat, hiszen a budapesti vizes vb-n biztosan éremért játszhat.

A csütörtök esti, görögök elleni csata előtt Märcz kapitány azt mondta, bízik benne, hogy csapata olyan játékkal rukkol elő, mint az oroszok ellen:

"Szeretném, ha a görögök ellen is mi diktálnánk a ritmust. Nagyon jó csapat, szépen játszanak, de azt még jobban szeretem, ahogy az én játékosaim vízilabdáznak. A görögök ellen egy másik játékra lesz szükség, egy olyanra, amivel őket tudjuk legyőzni."

A Magyarország-Görögország elődöntőt csütörtökön 20:30-kor játsszák.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-