Létrehozva: 2020.05.29.

Végre döntöttek, ekkor folytatódik a világ legerősebb focibajnoksága

Újabb európai topligában jelentették be a folytatás időpontját.

Június 17-én folytatódhat a koronavírus-járvány miatt március 13. óta szünetelő angol labdarúgó-bajnokság – határoztak csütörtökön a Premier League klubjai.

Jürgen Klopp, a Liverpool edzője nagy sikert arathat
Fotó: Getty Images

Az első, szerdai játéknapon Aston Villa-Sheffield United, valamint Manchester City-Arsenal találkozókat rendeznek, a hétvégén pedig a 30. forduló mérkőzéseire kerül sor.

A Premier League újraindításának első üteme a múlt héten indult, akkor vált lehetővé, hogy a klubok kiscsoportos tréningeket tartsanak, szerdán pedig a csapatok képviselői egyhangúlag megszavazták a csapatedzések megkezdését. Így mostantól engedélyezett, hogy a játékosok közös tréningeken vegyenek részt, ugyanakkor előírás, hogy a szükségtelen kontaktusok számát a lehető legnagyobb mértékben csökkentsék.

Az angol bajnokságból kilenc forduló van hátra, az élen a Liverpool áll 25 pontos előnnyel, és két győztes mérkőzés választja el attól, hogy 1990 után újra bajnok legyen. A hátralévő 92 mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik.

Amennyiben egy játékos, stábtag vagy alkalmazott pozitív koronavírus-tesztet produkál, hét napra karanténba kerül, de ez csak a fertőzött személyt érinti, klubtársait nem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval

OLDALVONAL

Magyarország pályázik a 2027-es öttusa vb megrendezésére

OLDALVONAL

Semmi melltartó, átlátszó ruhában villantott az egzotikus szépség

OLDALVONAL

"Igazi harcos volt" - 45 évesen rohamot kapott, majd elhunyt a sportoló