Létrehozva: 2020.02.25.

Valós a veszély, dönteni kell az olimpiáról a járvány miatt

Immár valós lehetőségnek tűnik, hogy a koronavírus-járvány miatt lemondják a tokiói játékokat.

Richard Pound, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) rangidős tagja szerint három hónap múlva el kell dönteni, hogy a koronavírus-járvány miatt lemondják a tokiói játékokat.

Fotó: Getty Images

„Nagyon nagy döntésről van szó, amelyet csak akkor lehet meghozni, ha megbízható adatokkal rendelkezünk” – mondta Pound, aki 1978 óta dolgozik a világszervezetben. „Egy ilyen léptékű eseményt nem lehet csak úgy visszamondani vagy elhalasztani. Nem mondhatjuk azt, hogy inkább októberben rendezzük meg, mert ezzel nagy probléma elé állítanánk a televíziós jogtulajdonosokat, és ütközőpályára kerülnénk például az amerikaifutball-, a kosárlabda-, a baseball- vagy az európai futballnaptárral” – jelentette ki, hozzátéve, a mostani négyéves olimpiai ciklusban a NOB 5,7 milliárd dolláros bevételének 73 százaléka a tévés jogdíjakból származik.

A 77 éves kanadai sportdiplomata kifejtette, hogy három hónap múlva sok minden elkezdődik az olimpiával összefüggésben: biztonsági intézkedések lépnek életbe, beindul az olimpiai falu, felkészülnek a hotelek, és elkezdődik a tévéstúdiók, illetve sajtóállások kiépítése. Pound közölte, szinte lehetetlennek tartja azt, hogy másik városba költöztessék át a játékokat.

Arra a felvetésre, hogy egy évvel el lehetne-e halasztani a tokiói játékokat, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) első vezetője közölte, a japán szervezőknek hivatalosan 12,6 milliárd dollárba kerül az olimpia.

„Kérdés, hogy ezt a buborékot fenn lehet-e tartani további egy évig, illetve hogy jövőre beleillene-e a nemzetközi sportnaptárba” – fogalmazott, majd kitért arra, hogy a NOB az előre nem látható problémák esetére egymilliárd dolláros „szükségalapot” hozott létre, amelyből azokat a sportági világszervezeteket támogatnák, amelyek működése a NOB-tól függ.

Pound arra biztatta a sportolókat, hogy a helyzet komolysága ellenére folytassák a felkészülést az olimpiára, amely a jelenlegi helyzet alapján Tokióban lesz július 24. és augusztus 9. között.

A közép-kínai Vuhanból kiindult új típusú koronavírus-járványban a fertőzöttek száma Kínában 77 658 főre emelkedett, 2663-an életüket vesztették az ország szárazföldi részén, miközben a gyógyultak száma 27 ezer fölött van. Japánban 870 esetet regisztráltak, és eddig ott négy halottja van a járványnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Megszűnik egy közkedvelt tévécsatorna, már csak néhány hétig sugározza a műsorait

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány