Létrehozva: 2020.12.17.

Új névadó szponzora van az Egri Vízilabda Klubnak

A száz százalékban magyar tulajdonú TIGRA Informatikai Csoporttal 2022 végéig szóló megállapodás értelmében az Egri Vízilabda Kft. és az Egri Vízilabda Klub által működtetett összes csapat elnevezése TIGRA-ZF-Eger lesz.

A klub közleménye szerint a biztos anyagi háttér mellett nagyobb teret kaphat az utánpótlás nevelése, ez pedig a hosszú távú sikeresség alapját jelentheti. A megállapodás létrejöttét közös sajtótájékoztatón jelentette be szerdán Egerben Szécsi Zoltán, a klub elnöke és Vertán György, a TIGRA ügyvezető-tulajdonosa.

„A biztos anyagi háttér jelenti eredményeink zálogát, ezért külön öröm, hogy 2022. december 31-ig szóló időtartamra sikerült megállapodnunk” – hangsúlyozta Szécsi Zoltán. Az egri klub elnöke külön megköszönte a ZF Hungária Kft. segítségét, amely sokáig egyedüli mecénásként emelte az élmezőnybe az egri vízilabdát, most pedig átengedte a főszponzori első helyet a TIGRA Kft.-nek. Hozzátette: az új névadó támogató megjelenése új szakmai koncepció bevezetését is lehetővé teszi, a Benedek Tibor által felépített modell mintájára a jövőben a TIGRA-ZF-EGER csapatainak is az utánpótlás tehetségek kibontakoztatása áll a célkeresztjében.

„Hisszük, hogy a hosszú távú sikeresség alapját a saját nevelésű, klubhoz kötődő játékosok képezik” – jelentette ki Szécsi Zoltán, majd úgy folytatta: „a cél az, hogy a minél közelebbi jövőben minél több egri nevelésű olimpiai bajnokot köszönthessünk a Dobó téren”.

Nyitrai Zsolt, Eger országgyűlési képviselője szerint az utánpótlás-nevelést előtérbe helyező program nem csupán az élsport sikereit támogatja, de még fontosabb a város, az ott élők sportéletében betöltött szerepe.

„A sportnak jelentős a szerepe a közösségek formálásában, de még fontosabb az egészség megőrzésében, a fiatalok nevelésében, hiszen kitartásra, elkötelezettségre nevel, fegyelmet és csapatmunkát tanít” – indokolta a képviselő, hogy miért állt azonnal a kezdeményezés mellé és segített megtalálni a támogató partnert az elképzelés megvalósításához.

„A vízilabda Magyarország egyik kedvenc, hagyományosan elképesztő sikereket és meghatározó élményeket nyújtó sportága, így nem volt nehéz a választás: egy ilyen sportágban érdemes névadó szponzornak lenni” – szögezte le Vertán György, aki megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy 110 éves sportegyesületet támogathatnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó