Létrehozva: 2017.09.01.

Vérfagyasztó támadás, megkergették Erdélyben a magyar úszósztárt

Futnia kellett sportolónknak. Még nagyobb bajba is kerülhetett volna, de azt szerencsére megúszta.

Rémisztő kalandot élt át nyaralása során Bernek Péter. Rövid pályás világ- és Európa-bajnok úszónk a barátaival Erdélyben nyaral, ahol veszélyes helyzetbe került.

"Nyaralásomat töltöm, a barátaimmal kiroccantunk a Szent Anna-tóhoz, ahol éppen pókereztünk, amikor azt vettem észre, hogy mindenki minket néz és fotókat csinál. Tudtam, hogy nem vagyok annyira ismert, hogy miattam tennék, szóval hátrafordultam, és

megláttam az anyamedvét és a bocsát. Egy méterre voltak tőlünk.

Nagyon meglepődtem, de nem foglalkoztak velünk, célirányosan a hűtőtáskánkhoz mentek, felkapták és elszaladtak. Nagyon profik voltak, a mancsukkal a táska fülét fogták meg, mint egy ember"

mesélte a Borsnak Bernek, aki a nyári, hazai rendezésű FINA-világbajnokságon 200 méteres hátúszásban a hatodik helyen végzett.

A nagy futam

Lássuk a medvét! A mai futóedzés letudva, pedig csak egy átlagos pikniket terveztünk mára... A kék hűtőtáska lehetett ennyire vonzó, vagy a szendvicsek és a keksz illata, de sikerült előcsalogatni a macit a málnásból. Karcolás - és kaja - nélkül megúsztuk. Ugye-ugye, ne igyál előre a medve bőrére:) #erdely2017 #ontour #bvsczuglo #bestrongaa

Közzétette: Bernek Péter – 2017. augusztus 29.

Kis idő múlva a vadállatok visszatértek a "tetthelyre": akkor egy csomag kekszet és egy kürtőskalácsot vittek el az úszó táskájából.

"Na, ekkor igazán beijedtem: abban a táskában volt a kocsikulcsom és a pénztárcám. Ráadásul

a körülöttünk lévő emberek elkezdtek futni, hát mi is sprinteltünk.

Akkor lettünk volna igazán veszélyben, ha odamegyünk a kis bocshoz. Akkor biztosan ránk támadott volna az anyamedve

- mondta a magyar úszósztár, aki a hivatalos Facebook-oldalán így számolt be a kalandról:

"Lássuk a medvét! A mai futóedzés letudva, pedig csak egy átlagos pikniket terveztünk mára... A kék hűtőtáska lehetett ennyire vonzó, vagy a szendvicsek és a keksz illata, de

sikerült előcsalogatni a macit a málnásból. Karcolás - és kaja - nélkül megúsztuk. Ugye-ugye, ne igyál előre a medve bőrére :)"

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó