Létrehozva: 2016.03.05.

Végleg törölték börtön előtt álló focistát

Adam Johnson kiskorúval szexelt, emiatt bûnhõdik. Angliában a gyerekek még játszhattak a focistával a népszerû konzoljátékban, da ma már azt sem tehetik.

A játékkonzolokról is törölték a börtön előtt álló angol válogatott focistát. Adam Johnson szerdán tudta meg, hogy akár 10 éves büntetést is kaphat azok után, hogy egy 16 éves lánnyal létesített szexuális kapcsolatot. Angliában ez törvénybe ütközik, ezért a 28 esztendős középpályásnak bűnhődnie kell.

A válogatottban 2010-ben Magyarország ellen debütáló játékost már klubja, a Sunderland is kirúgta csapatából, most pedig a FIFA-focijátékok készítője, az EA Sports közölte, nem kér belőle. A cég az indoklás szerint felelősnek érzi magát abban, hogy a termékükkel játszó fiatalok még véletlenül sem találkozhassanak a bűnös Johnsonnal, ezért a fejlesztők azonnal törölték őt a programokból.

A labdarúgó sorsa 2-3 hét múlva dől el, akkor tudja meg, hogy milyen hosszú börtönbüntetés vár rá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló