Létrehozva: 2018.08.02.

Vallott a Fradi-edző, Thomas Dollt kínos témáról kérdezték

Meglepõ nyilatkozat a némettõl. Két fordulót követõen két gyõzelemmel áll a Ferencváros a labdarúgó NB I-ben.

A címvédő Vidit és a tavaly aranyérmes Budapest Honvédot tartja csapata, a Ferencváros legnagyobb riválisának Thomas Doll vezetőedző az NB I-ben.

"Már elég régóta itt dolgozom, a Vidi és a Honvéd mindig az élvonalba tartozik, de bármelyik évben csatlakozhat hozzájuk egy meglepetéscsapat. A bajnoki címet nem papíron osztják ki. De persze bajnokok akarunk lenni, főleg mert jövőre lesz a klub alapításának 120. évfordulója"

- mondta Doll, aki egy kínos témáról, az újabb korai, első körös EL-búcsúról is szót ejtett. Bevallotta, annak ellenére, hogy a Makkabi Tel-Aviv ellen nem a Ferencváros volt a favorit, a búcsút követően érezni lehetett, hogy mindenki nagyon csalódott, a játékosok, a szakmai stáb tagjai, a vezetők, a szurkolók egyaránt.

Megjegyezte, szerinte apróságokon múlt a párharc, amelyet összesítésben 2-1-re vesztett el a csapata. Példaként említette, hogy az első meccsen a hosszabbításban egyenlített az izraeli rivális, amely három éve a BL-, az elmúlt két idényben pedig az EL-főtáblán szerepelt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó