Létrehozva: 2016.11.18.

Újabb magyar sportbotrány, nem tagad a csapat

Több milliárd forintos adócsalás miatt indult nyomozás, rengeteg embert meggyanúsítottak. Kiderült, melyik magyar versenyzõ édesapja érintett.

A hét elején nagy horderejű botrány rázta meg a magyar úszósportot, most pedig a magyar autó-sportban robbant a bomba: adócsalókat leplezett le a NAV. Köztük van Ficza Ferenc édesapja is.

Mindezt a Zengő Motorsport is elismerte közleményében. A magyar csapat két versenyzővel, Ficzával és Nagy Dániellel indult el a túraautó-világbajnokság (WTCC) idei szezonjában. A két versenyző közül csak Ficzának sikerült eddig pontokat szereznie, méghozzá kettőt. A szezonból már csak egy futam van hátra, a mezőny jövő héten Katarban versenyzik majd.

Az ügyben Michelisz Norbert is kiadott közleményt, akárcsak Kiss Norbert kamionversenyző.  

A Hír TV információja szerint 3 milliárd forint költségcsalásról van szó, állítólag a szponzoroktól érkező pénzeket osztották vissza a támogatóknak. A nyomozók hét gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezték. A csatorna úgy tudja, a gyanúsítottak száma elérheti a százat is, ők szabadlábon védekezhetnek.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián