Létrehozva: 2017.03.22.

Törött bordák, kivert fogak, megtámadták a magyar szurkolókat

Aljas támadás érte a veszprémi drukkereket, többen kórházban kötöttek ki.

Botrányos véget ért a Győr-Veszprém futsal-mérkőzés az NB I-ben. A 9-3-as hazai siker után győri szurkolók támadták meg a vendégszurkolókat. Törött bordákkal, kivert fogakkal, agyrázkódással többen kórházban kötöttek ki.

Az esetről a veszprémi klub számolt be.

"A 15-20 főből álló szurkolótáborunk a mérkőzés végeztével – a találkozó végeredménye ellenére is – éltette a veszprémieket, majd elindultak hazafelé, ahogy ezt sok más alkalommal és sok más találkozó után is megtették.

Illetve tették volna.

Az épületből kiérve azonban szurkolóinkat váratlanul, a sötétből előrohanva megtámadta 20-25 maszkos ember, akiknek a beazonosítása a sokkhatás elmúlása után sem történhetett így meg. A támadás végeredménye négy bordatörés, agyrázkódás és fogkitörés.

A veszprémi szurkolók között családapák, gyerekek, fiatalok, kisebbek és nagyobbak is voltak, akiket családjuk, barátaik vártak haza aznap este. Értetlenül állunk a dolog előtt, így kérjük a Magyar Labdarúgó Szövetséget, hogy vizsgálják ki az ügyet. Klubunk mélyen elítéli a cselekedetet és elhatárolódik minden hasonló szituációtól.

A rendőrség tájékoztatása szerint csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt indít nyomozást és mindent megtesz a felelősök kézre kerítéséért."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó