Létrehozva: 2016.11.09.

Terrorriadó: veszélyben a hétvégi vb-selejtező

Merényletet terveztek a stadionban. Megváltoztatták a helyszínt, de szó volt a meccs elhalasztásáról is.

Terroristák célkeresztjébe került a szombati Albánia-Izrael világbajnoki selejtező mérkőzés - jelentette az albán Panorama című lap. A rendőrök őrizetbe vettek négy gyanúsítottat, akik robbanószert akartak elhelyezni a stadionban. Az összehangolt akcióban Koszovóban is lekapcsolták hét társukat.

A merényletre készülők - akik állandó látogatói voltak egy tavaly bezárt tiranai mecsetnek - sajtóértesülések szerint kapcsolatban állnak az Iszlám Állam terrorszervezettel.

"Nem kell mindent elhinni, amiről itt az újságok írnak. A csapaton belül ez egyáltalán nem téma, mi is csak a médiából értesültünk az egészről. Továbbra is az Izrael elleni meccsre összpontosítunk"

- nyugtatta a kedélyeket Stieber Zoltán kaiserslauterni csapattársa, Naser Aliji.

Ettől még van valóságtartalma a terrorriadónak, hiszen a nemzetközi szövetség hozzájárulásával, biztonsági okból Shkodra helyett Elbasanba költöztették a meccset. A fiatal balhátvéd szerint ezt csak azért bánják az albán focisták, mert így 17 ezer helyett csak 11 ezer szurkoló biztathatja őket a lelátókról.

Ha egyáltalán megrendezik a mérkőzést - mert a Panorama legfrissebb információi szerint az is elképzelhető, hogy elhalasztják a vb-selejtezőt. Ezt az albán szövetség cáfolja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó