Létrehozva: 2021.04.29.

„Szuper hír” – újra lehetnek nézők a Hungaroringen

Elkezdődött a jegyértékesítés a június 12-13-án esedékes kamion Európa-bajnoki hétvégére.

Örömhírről számolt be a Hungaroring közösségi oldala. A mogyoródi versenypályán júniusban Eb-futamot rendeznek a kamionosoknak, s végre nézők is lehetnek a lelátókon.

„Szuper hír, nagyon örülök neki – mosolygott Kiss Norbi a nyitott kapukról szóló hír hallatán. – Tavaly is mentünk a Hungaroringen, és nyertünk is, de a hangulat nem volt ugyanolyan, mint korábban, jobb lett volna együtt ünnepelni a szurkolókkal. Az idén ráadásul a magyar pályán kezdjük a szezont, remélem, nagyon sok örömteli pillanatot tudunk szerezni a hazai drukkereknek, mert egész télen keményen dolgoztunk, hogy jobbak legyünk, mint tavaly. Remélem, ez győzelmek formájában mutatkozik majd meg!”nyilatkozta Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok magyar versenyző.

A versenyt buborékrendszerben rendezik meg, vagyis paddock-látogatásra az idén sajnos nem lesz lehetőség. A lelátók mögött azonban színes, az egész család számára érdekes programok várják a látogatókat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Lemondta a válogatottságot a DVTK játékosa

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

hirtv.hu

Üzentek az oroszok Zelenszkijnek

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

magyarnemzet.hu

Terrorcselekménynek minősítették a püspök megtámadását + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára