Létrehozva: 2017.08.03.

Szomorú helyzet, Katinkának bocsánatot kellett kérnie

A Világkupa új szabálya miatt a szurkolók most jóval kevesebbet láthattak a magyar úszóklasszisból. Ma már csak egy számban indul.

Alig ért véget a hazai világbajnokság, Hosszú Katinka megint medencébe vetette magát. A moszkvai Világkupán két arannyal és egy ezüsttel nyitott, mégsem volt teljesen elégedett.

Az Iron Lady 100 méter hátúszásban, és 100 méter vegyesúszásban lett győztes, 200 pillangón egyedül az Európa-bajnok Franziska Hentke előzte meg.

Az öröme mégsem volt felhőtlen, hiszen az új szabályok szerint nem indulhatott olyan sok számban, mint szeretett volna.

„Elkezdődött a Világkupa, ahol mindig rengeteget tudok versenyezni, edzeni, tanulni. Az új szabályrendszer miatt az idén ezek elmaradnak. Elnézést a nézőktől a limitált show miatt” – írta Katinka a Facebook-oldalán.

Hosszú a mai napon már csak 200 méter vegyesúszásban áll rajthoz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője - fotók

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Giorgia Meloni: Ami Brüsszelben történik, az megdöbbenéssel tölt el bennünket

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak