Létrehozva: 2019.05.26.

Szintet lépett, óriási esélyt kapott a fiatal magyar sztár

Újabb magyar játékossal bõvült a világ egyik legerõsebb jégkorong-bajnoksága.

Ifjú, 22 éves kora ellenére Galló Vilmos idén már a negyedik felnőtt világbajnokságán vett részt a magyar hoki-válogatottal. Ráadásul a fiatal csatár 2016-ban az elit vb-n mutatkozott be, azóta pedig három divízió 1-es tornán kergette a pakkot.

Nem véletlen, hogy ilyen korán bevetették, hiszen 13 éves kora óta Svédországban, vagyis egy igazi hoki nagyhatalomnál edződött. Galló az ottani utánpótlástól az élvonalig jutott, de idén úgy döntött, országot vált. A magyar válogatott csatára két évre a finn KooKoo csapatához szerződött.

"A svéd bajnoki szezon után a KooKoo hamar megkeresett, és a vezetői olyan szakmai elképzeléseket vázoltak számomra, amelyek egyértelműen segítenék a fejlődésemet" - indokolt Galló a Jégkorongblognak. A döntésemben ez játszotta a legfontosabb szerepet.

Galló igazi hokis családban nőtt fel. Két testvére is jégkorongozik. Bátyja, Illés Oroszországban és Észak-Amerikában is játszott, majd a Ferencvárosban szerepelt. Öccse, a 19 éves Olivér Svédországban szerepel, negyedik szezonját kezdi kapusként a Vallentunánál.

A finn élvonalban Galló Vilmos lesz a harmadik magyar játékos, hiszen a 24 esztendős Sebők Balázs a KalPa, míg a 27 éves Hári János a Pelicans Lahti hokisa. Sebők agyrázkódása miatt nem játszhatott a magyar válogatottban az idei vb-n, és a csapat keményen megérezte a hiányát.

A tavalyi, budapesti világbajnokságon ő volt a csapat legeredményesebb játékosa, nélküle ebben az évben csődöt mondott a támadójáték. Hári karrierje legjobb idényét zárta tavasszal a Fehérvár AV19 csapatában, ennek köszönhette a finnországi szerződését. Korábban a kanadai juniorligában, és a svéd élvonalban is szerepelt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó