Létrehozva: 2018.04.12.

Súlyos vád, a magyar sztárbíró ellen vallottak

Rasszizmussal vádolják Kassai Viktort. A magyar labdarúgó-játékvezetõ mindent tagad.

A diósgyőriek szerint Kassai Viktor játékvezető rasszista szavakkal illette korábbi játékosukat, Patrick Mevoungout a Vasas elleni tavaly áprilisi meccsükön.

A ma már a Puskás Akadémiában szereplő színesbőrű focistát tanúként hallgatták ki egykori csapattársa, Lipták Zoltán és Kassai perében - írja a Blikk:

"A vitatott ítéleteket általában meg lehet beszélni a bíróval, de ő határozott volt, és amikor harmadszor oda mentem hozzá, azt mondta: shut up, negro (magyarul fogd be a szádat, néger), majd a f...szszopó jelzővel illetett."

Kassai továbbra is elutasítja a vádat, és állítja, hangfelvétellel tudja bizonyítani igazát, hiszen a fejhallgatóján lévő mikrofon mindent rögzített.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó