Létrehozva: 2017.05.30.

Súlyos döntés, megint elbuktak a magyar focisták

Földi Imre halálával üresedett meg egy hely a híres társaságban. Most sem egy futballistát jelöltek új tagnak.

Kamuti Jenőt javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának, személyéről a kormány dönt majd. Ez azt is jelenti, hogy továbbra is magyar futballista nélkül maradhat az illusztris klub.

A keddi ülésen 11 tagból kilenc vett részt személyesen, Keleti Ágnes és Székely Éva telefonon, illetve e-mailen adta le voksát. A jelölés a második körben dőlt el, amikor Kamuti Jenő nyolc szavazatot kapott.

A Nemzet Sportolója az a személy lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben. Az illusztris társaságban Földi Imrének, a magyar súlyemelés első olimpiai bajnokának április 23-i halálával üresedett meg egy hely.

A kormány felé Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tesz javaslatot a Nemzet Sportolója címre. Szabó Tünde az MTI-nek jelezte, szerinte egy hónapon belül zárulhat le ez a folyamat.

„Ez többet ér nekem, mint egy olimpiai bajnoki cím. Rettenetesen büszke vagyok, hogy ilyen nagyszerű társaságnak lehetek a tagja, a jövőben is minden erőmmel azon leszek, hogy érdemes legyek erre” – nyilatkozta Kamuti, aki kiugró sikereit tőrözőként érte el: egyéniben kétszer, 1968-ban és 1972-ben nyert olimpiai ezüstérmet, világbajnokságon 1957-ben tagja volt a győztes válogatottnak, emellett hatszor végzett a második helyen.

Tegnap a Nemzeti Sportnak még bizakodóan nyilatkozott Mészöly Kálmán, végül azonban nem a négyszeres magyar bajnok futballistára esett a többi kiváló sportoló választása. 

„A lelkemnek tenne jót, ha valóban beválasztanának. S talán kicsit úgy érezném, hogy miattam, rajtam keresztül a magyar futball is megdicsőülne, reflektorfénybe kerülne” – mondta Mészöly.

A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András öttusázó, Hammerl László sportlövő, Bíróné Keleti Ágnes tornász, Kárpáti György vízilabdázó, Kulcsár Győző vívó, Magyar Zoltán tornász, Portisch Lajos sakkozó, Sági Györgyné Rejtő Ildikó vívó, Schmitt Pál vívó, Székely Éva úszó és Weltner Györgyné Ivánkay Mária asztaliteniszező.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó