Létrehozva: 2015.12.23.

Saját csapdájukba sétáltak be az elmeszelt focivezérek

Hiába fellebbeznek majd az eltiltás ellen, a FIFA fellebbviteli bizottság aligha fogja enyhíteni Sepp Blatter és Michel Platini nyolcéves eltiltását. A két vezetõ kizárólag a külsõ fórumokban bízhat. És ezt önmaguknak köszönhetik.

Michel Platini és Sepp Blatter minden lehetőséget meg fognak ragadni annak érdekében, hogy tisztázzák a nevüket. Éppen a saját korábbi ténykedésük miatt erősen kérdéses, hogy van-e esélyük.

A nyolc évre, mindennemű labdarúgással kapcsolatos eseménytől eltiltott FIFA- és UEFA-vezér először a nemzetközi szövetség fellebbviteli testületéhez, majd a Sportdöntőbírósághoz fordul, és ha szükséges, polgári bíróságon támadja meg az elmarasztaló határozatot.

Borbély Zoltán ügyvéd a %RIPOST%-nak elmondta, házon belül, a FIFA-nál és az UEFA-nál nincs esélye Blatternek és Platininek:

Úgy tűnik, a FIFA-n belül sem Platininek, sem Blatternek nincs keresnivalója.

"A mostani bizottságok teljesen egy irányba mutató döntéseket hoznak, felsorakoztak ellenük, az egyedüli reményük éppen azok a külső jogorvoslati fórumok, amiket pont ők tiltottak.

Az MLSZ korábbi jogi igazgatója szerint az etikai bizottság elsőfokú döntését meg lehet támadni a fellebbviteli bizottságnál, de nehezen tudja elképzelni, hogy megváltoztassák a döntést. Az elutasítás után fordulhatnak a Sportdöntőbírósághoz.

Blatter és Platini most azokkal az elvekkel kerülnek szembe, amiket korábban éppen ők juttattak érvényre.

A farkába harapó kígyó példájával állunk szemben. Anno azt mondták, külső fórumokat a tagszövetségek ne vegyenek igénybe. Ha valaki civil bírósághoz fordult, lesújtott rá a FIFA. Most viszont jól jönne nekik egy külső fórum.”

A FIFA etikai bizottsága azért függesztette fel tisztségéből Blattert és Platinit, mert utóbbi kétmillió svájci frankot kapott 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb egy korábbi munka kompenzációjának nevezte az összeget.

Ha munkaszerződést kötöttek, azt írásba kell foglalni, mert Platini azt mondta, munkát végzett a FIFA-nál. Azért marasztalták őt el, mert nem lett leírva, nem lett tisztázva a kifizetés jogcíme, és

finoman szólva is furcsa, hogy 9-13 év múltán kapta meg a díjazását. Azt a látszatot kelti, hogy valamilyen juttatást utólag felcímkéztek, de az is lehet, hogy tényleg van mögötte teljesítés.

Borbély szerint Platini biztosan nem szorult volna rá, hogy ilyen összeget felvegyen. Zárásként hozzátette: az indítványhoz képest a nyolc év méltányos büntetés, mert végleges eltiltást kértek a két vezérre.

Emberileg nagyon sajnálom Platinit, mert neki köszönhető például a 24 csapatos Európa-bajnokság.

A magyar válogatott főképp ennek köszönhetően jutott ki 44 után a jövő évi viadalra

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Templom előtt felállított kereszttel és művérrel provokált Budapesten egy vegán csoport húsvét alkalmából

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó