Létrehozva: 2021.01.13.

Riasztották a mentőket, durva balesetet élt át a Fradi Spanyolországban

A szerencsétlen ütközés után gyalogost kórházba kellett szállítani.

Szerző SK

Elsodort egy gyalogost a Ferencváros focistáit szállító busz Spanyolországban – írja a klub hivatalos honlapja. A Marbellán edzőtáborozó gárda keddi meccse után történt a szerencsétlenség.

„A stadionhoz közel csapatbuszunk hátsó részével elsodort egy embert. Egy szűk, de két sávos utcában állt egy autó a parkoló kocsik mellett, elfoglalva a két sávból egyet. A vezető oldali ajtajánál állt egy férfi, aki intett a sofőrünknek, hogy mehet a busz, elférnek. A busz lépésben elindult, majd amikor már majdnem teljesen elhaladt a gépkocsi és a férfi mellett, akkor az illető váratlanul oldalra fordult, a válla nekinyomódott a busz oldalának, s a spanyol férfi a földre esett. Azonnal megállt a buszunk, a mentő kiérkezéséig a Fradi csapatorvosa segített a férfinek. A történtekért minden felelősséget vállalunk. A csapatbusz sofőrjét szondáztatták a rendőrök, ennek eredménye negatív lett. A sérülést szenvedett férfit a mentők vitték el, neki természetesen mielőbbi jobbulást kívánunk, a kiérkező hozzátartozóktól a csapatmenedzserünk elkérte az elérhetőségét, hogy érdeklődhessünk az állapota felől.” – számoltak be az esetről.

Szerző SK

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát