Létrehozva: 2019.06.18.

Rejtélyes százmilliók, magasba nyúlnak a szálak a Platini-botrányban

Katar mellett a PSG is érintett? Új infók a labdarúgás világát megrengetõ korrupciós balhéról.

A német Die Welt új részletekkel robbantott Michael Platini letartóztatásának ügyében. A hajdani világklasszis labdarúgóból lett UEFA-elnököt a 2022-es katari világbajnokság rendezési jogának odaítélésével kapcsolatos, „aktív és passzív” korrupció vádja alapján tartják őrizetben a Párizshoz közeli Nanterres Korrupcióellenes Hivatalában.

A német lap szerint az évek óta tartó nyomozás középpontjában egy 2010. november 23-ai ebéd szerepel. Az akkori francia elnök, Nicolas Sarkozy az Élysée-palotában látta vendégül Platinit (az UEFA, azaz az európai szövetség elnökeként, illetve a FIFA, a nemzetközi szövetség alelnökeként), valamint Tamim katari emírt és miniszterelnökét, Hamad Ben Jasszemet.

A megbeszélés során állítólag arról egyezkedtek, hogy a Tamim által megalapított Katari Befektetési Alap (QSI) megveszi a Paris Saint-Germaint, cserébe Platiniék elintézik, hogy a szavazáson ők kapják a 2022-es vb-rendezés jogát. Ez utóbbi pár nappal később (december 2-án) sikerült is, a PSG pedig fél év múlva katari kézbe került. Azóta eurómilliárdos befektetéssel a világ egyik legjobb és leggazdagabb csapata lett a párizsi klubból, és ezzel óriási adóbevételt generáltak a franciáknak.

 

Katar a végső szavazáson 14-8-ra nyert az Egyesült Államok ellen. A voksoláson két végrehajtó bizottsági tag korrupció gyanúja miatt nem vehetett részt, míg a 22 szavazó fele azóta hasonló ügyek miatt bírságot, illetve örökös eltiltást kapott vagy tagságát - Platinihoz hasonlóan - felfüggesztették.

A gyanú szerint Platini 2011-ben 1,8 millió eurós (580 millió forint) összeget kapott a szintén korrupciós botrányaiba belebukott FIFA-elnök, Sepp Blatter közreműködésével. Amikor ez 2015-ben kitudódott, a felek azt állították, hogy Platini a FIFA-nak tett korábbi szolgálatait honorálták ezzel. A franciát mégis nyolc évre eltiltották minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. A nemzetközi Sportdöntőbíróság később ezt a büntetést megfelezte. Így a 80-as évek közepén három évben is Európa legjobb futballistájának választott Platini elvileg idén ősztől újra szerepet vállalhat(ott volna?) a sportágban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Irán válaszán múlik, hogy kitör-e a harmadik világháború

ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa