Létrehozva: 2019.08.12.

Nevet szerzett magának, lenyomta a világot a 18 éves magyar sportoló

Minden idõk legsikeresebb magyar szereplésével zárult a romániai Pitestiben rendezett U23-as és ifjúsági kajak-kenu-világbajnokság.

Szokás szerint bombaerős kerettel utazott Pitestibe a magyar U23-as és ifjúsági kajak-kenu válogatott, de arra kevesen számítottak, hogy minden idők legeredményesebb szereplését produkálják.

A tíz aranyérem közül a 18 éves Redl András kettőt nyert, 500 és 1000 méteren győzött. A jövőre érettségiző kajakos a %RIPOST%-nak elmondta, titkon ilyen produkciót vártak tőle az ifik mezőnyében.

"Aki tavaly Magyarországról kijutott, megnyerte az 500 és az 1000 métert, és titkon tőlem is ezt várták. Persze nem mondták ki. Az itthoni sikereim után benne volt a pakliban, de bevallom, arra nem számítottam, hogy két számban is nyerek. Ha a teljesítményt és a felkészültséget nézzük, akkor mindkét számban dobogós helyezést vártam magamtól."

A KSI versenyzője hozzátette, Magyarországot általában az esélyesek közé sorolják az ilyen versenyeken. Itthon nagyon erős a válogatási rendszer, ha valaki jogot szerez magának arra, hogy világversenyen szerepeljen, akkor ott minimum a döntőre esélyes.

"Persze a futamoknak sok összetevője van, a szerencsén is múlhat, bármi megtörténhet. Mellettem például a cseh versenyző nagyon ügyesen vette a rajtot 500 méteren, én pedig a többiekkel együtt indultam. Ez alapján úgy tűnhetett, hogy beragadtam. Nem ez volt életem legjobb rajtja, átlagosra sikeredett."

Redl András szeretné, ha folytatódna a fejlődése, és titkon már a felnőtt mezőnyhöz méri a teljesítményét.

"Az utolsó ifi évem nagyon jól sikerült, úgy érzem, ezzel az U23-ban is megállom a helyem. Ha már ott vagyok, akkor a felnőttek között is versenyezhetek. Egyelőre nem tudom, mire mennék köztük. Azért szerintem a döntőbe bejutnék..."

Redl András édesapja is kajakozott, így elég gyorsan megismerkedett a sportággal.

"Kilencévesen kezdtem el kajakozni szülővárosomban, a Váci Hajó SE-ben. Ott tanultam meg az alapokat, és szerettem bele a sportágba. Vácról kerültem át a KSI-be, mert ott több lehetőségem volt arra, hogy egyesben is szerepeljek."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Íme a tavasz legfinomabb étele: egyszerű és olcsó alapanyagokból készül a zöldséges lasagne

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló