Létrehozva: 2016.07.23.

Müncheni mészárlás: válogatott focistánk is a plázában volt!

Hálát adhat a sorsnak, hogy megúszta a barátnõjével együtt.

Óriási balszerencse, hogy éppen ott volt, de mázli, hogy ép bőrrel megúszta: korábbi válogatott labdarúgónk, Simon Krisztián is a müncheni plázában volt a kilenc ember életébe került lövöldözés idején.

A német másodosztályú 1860 München légiósa – aki súlyos sérüléséből lábadozika barátnőjével éppen fogorvosnál járt a bevásárlóközpontban - értesült az NSO. Hála istennek, az ijedségen túl nem történt nagyobb bajuk.

Ugyanúgy, ahogy a Barcelona B-csapatától érkezett Rodrinak és Ilie Sáncheznek sem: a spanyol Cadena SER rádióállomás szerint ők is a pláza egyik üzletében voltak a tragikus események idején.

A müncheni csapat játékosai ma gyászszalaggal lépnek pályára a Werder Bremen elleni edzőmeccsükön. Felvetődött, hogy a vasárnapi nyílt napot elhalasztják a "kis Münchennél", de jelen állás szerint "csak" kiemelt rendőrségi figyelemre lesz szükség a szurkolók tömegének biztonsága miatt.

Fiatal ámokfutó

Péntek délután egy 18 éves német-iráni kettős állampolgár volt a kilenc halálos áldozatot követelő lövöldözés elkövetője. Az ámokfutó egy gyorsétteremben kezdett lövöldözni a München északi részén lévő olimpiai parki bevásárlóközpontnál. A gyorsétterem előtt és a bevásárlóközpontban is lövéseket adott le, majd végzett magával is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó