Létrehozva: 2017.06.30.

Mélyütés, durván beszólt bajnokunk Hosszú Katinkának!

Az Iron Lady üzengetéseibõl lett elege kétszeres paralimpiai bajnok úszónknak. Mindezek ellenére is tiszteli a klasszis sportolót.

Kétszeres paralimpiai bajnok úszónk, Pásztory Dóra nyílt levélben ment neki Hosszú Katinkának. Pásztorynak a folyamatos üzengetésekből lett elege, mint írja, az Iron Lady mindig egyirányúan kommunikál, miközben pont ez ellen szokott kikelni.  

Katinka legutóbb azért háborodott fel, mert a nemzetközi szövetség (FINA) az úszók megkérdezése nélkül változtatott a világkupa-sorozat szabályain. Később egy másik levélben összefogásra szólította fel az úszókat, ebből lett most elege Pásztorynak.

„Tisztelem és becsülöm az eredményeit, és azt az elképesztő munkát, amit beletett. De elegem van a nyílt levelekből, elegem van, hogy összefogásra szólít fel, amikor neki szüksége van rá, de hallgat, amikor más érdekében kellene felszólalnia” – írta Pásztory, de itt nem fejezte be.

„Elegem van abból az elvakult imádatból, ami őt övezi, és amiért nem lehet beszélni az esetleges hibáiról, nem lehet kritizálni még akkor sem, ha azt nem bántó szándékkal teszi az ember, hanem azért, mert valami birizgálja az igazságérzetét. Sajtótájékoztatót tart, nyílt levelet ír, Instagramon posztol. Egyirányúan kommunikál még akkor is, ha pont a kétirányú kommunikációt hiányolja.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló