Létrehozva: 2017.09.22.

Megdöbbentő, élete drámájáról vallott Tücsi szerelme

Sofron István mindent átértékelt magában a doppingvétsége után, nehéz napokat élt meg. Most Amerikában próbálja újra felépíteni magát, az NHL-ben akar játszani.

Februári doppingvétsége után most Amerikában próbál szerencsét Sofron István. Az egykori fehérvári hokis nagyon nehéz időszakon van túl, erről is mesélt legutóbbi interjújában.

„Úgy megyek ki, hogy az NHL-ben akarok játszani. Természetesen ez egy álom, amit valóra tudok váltani, ha igazán elhivatott vagyok. A képességeim – úgy gondolom – megvannak hozzá, a többi tényezőt pedig nem tudom befolyásolni” mondta Sofron az M4 Sport jégkorong magazinjának. A 29 éves játékos csütörtökön utazott ki Amerikába új ECHL-es klubjához, a Wichita Thunderhez.

Kőkemény hónapok vannak a csíkszeredai születésű támadó mögött, hiszen a doppingvétsége miatt fél évre eltiltották. Nem is tagadja, hogy ez mennyire megviselte.

„Átértékeltem magamban mindent. Amit idáig felépítettem, azt szinte leromboltam. Nagyon nehéz volt ezt átélni, és ezt magamban letisztázni.”

Sofron menyasszonya, Tücsi egyelőre nem tartott vele, de hamarosan szerelme is kiköltözik Amerikába.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elmaradt a nyár, júniusban még a hó is esett

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

mandiner.hu

Egész Európa arról beszél, mi történt Brüsszelben

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát