Létrehozva: 2019.07.12.

Marco Rossi elégedett lehet, ekkora sikerre aligha számított

Alaposan felülmúlták a várakozást a magyar csapatok a nemzetközi labdarúgó kupákban.

Marco Rossi elégedett lehet, hiszen mind a négy magyar futballcsapat győzelemmel kezdett a nemzetközi kupában.

Válogatottunk szövetségi kapitánya a meccsek előtt sok sikert, és jó szerencsét kívánt az együtteseknek, de ilyen parádés nyitányra talán ő sem számított.

A Ferencváros a Bajnokok Ligájában, a Honvéd, a Debrecen és a Mol Fehérvár FC pedig az Európa-ligában nyerte meg az első mérkőzését. Legutóbb 22 évvel ezelőtt, 1997 nyarán fordult elő hasonló. Akkor az MTK a BL-ben, a BVSC a KEK-ben, az FTC és az Újpest pedig az UEFA Kupában nyerte meg párharcának első meccsét, sőt később mind a négy együttes kettős sikerrel jutott tovább.

Reméljük, idén is hasonló lesz a folytatás, és akkor Marco Rossi maximálisan elégedett lehet, mert eközben a magyar válogatott is az első helyen áll az Eb-selejtezős csoportjában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó