Létrehozva: 2021.07.12.

Ez nagyot szólhat, Lionel Messi végzetes döntést mérlegel

Első trófeáját nyerte az argentin felnőtt válogatottal Lionel Messi, aki a Copa America-diadal után hátat fordíthat a nemzeti csapatnak.

Argentína 1-0-ra legyőzte a házigazda Brazíliát a labdarúgó Copa America döntőjében. Szinte hihetetlen, de az argentinok 1993 után ünnepelhettek először a kontinenstornán, és legnagyobb sztárjuk, Lionel Messi az első trófeáját nyerte a felnőtt válogatottal. Sajtóhírek szerint visszavonulhat a nemzeti csapattól.

Lionel Messi első tornagyőzelmét aratta a felnőtt argentin válogatottal
Fotó: AFP

A hatszoros aranylabdás klasszis 151. alkalommal lépett pályára hazája válogatottjában, ezzel csúcstartónak számít Argentínában. Klubcsapatával, az FC Barcelonával már minden lehetséges trófeát megnyert legalább egyszer, nemzeti színekben viszont eddig a 2005-ös U20-as világbajnoki cím, a 2008-as olimpiai aranyérem, és a 2014-es vb-ezüst volt a legjobb eredménye. Amikor 2016-ban Chilével szemben tizenegyesekkel elveszítették a Copa America döntőjét, lemondta a válogatottságot, ám hamarosan visszatért. Rendre azzal vádolták, hogy amíg a Barcáért nagy szívvel küzd, addig az argentin csapatban csak fél gőzzel játszik.

„Számos kritika érte, de végül nem dobta be a törölközőt, és sikerrel járt – mondta Lionel Scaloni argentin szövetségi kapitány. – Minden idők legjobb futballistájáról beszélünk, és mindenki tudta, mennyire fontos számára, hogy bajnok legyen a válogatottal.”

A 34 éves Messi nem nyilatkozott a jövőjéről, de nemzetközi sajtóhírek szerint benne van a pakliban, hogy végleg kiszáll a válogatottból. Most győztesként teheti meg, vagyis a csúcson vonulhatna vissza. Ha marad, akkor jövőre az ötödik világbajnokságának futhat neki.

Még nincs szerződése

Lionel Messi továbbra is szabadon igazolható, nincs klubja, amióta lejárt a szerződése a Barcelonánál. A Sport című katalán lap bizakodó, úgy tudja, a Barca és Messi előrehaladott tárgyalásokat folytat a szerződéshosszabbításról, és már csak néhány apró részletet kell tisztázni.

Százezreket veszít

Naponta 100 ezer eurónak megfelelő összeget veszít Lionel Messi azzal, hogy továbbra sincs élő szerződése – állítja a francia L'Equipe. A lap úgy tudja, az argentin sztár ennek ellenére sem sietteti a megállapodást, ráadásul a Barcelona mellett a Paris Saint-Germain is ajánlatot tett neki.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így vehet fel készpénzt ATM-ből bankkártya nélkül

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

metropol.hu

„Pokolian jól játszott” – Edzője áradozik a magyar fociválogatott sztárjáról

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

travelo.hu

Ebben a veszprémi községben állítják fel a világ legnagyobb kopjafáját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát