Létrehozva: 2016.01.15.

Legyintenek a terrorveszélyre a magyar focisták

Habár az utóbbi hónapok során számos terrorcselekmény történt Törökországban, a magyar csapatok nem tartanak a veszélytõl. Antalyában és Belekben készülnek a tavaszi idényre. Kapóra jön nekik, hogy olcsóbb minden.

A terrorveszély ellenére sem mondták le a törökországi edzőtáborozásokat a magyar futballcsapatok. A 12 élvonalbeli gárdából 7 oda utazik, sőt az NB II-ből is többen arrafelé készülnek a tavaszi folytatásra.

Az Újpest például hétfőn Antalyába utazik. Méhes Tamás sajtófelelős a %RIPOST%-nak elmondta, a szakmai stáb idén sem tér el a megszokott rutintól.

Fel sem merült, hogy a terrorcselekmények miatt lemondjuk a török túrát.

 

Hétfőn utazunk, négy mérkőzést játszunk, és harmincadikán jövünk haza."

Törökországban tavaly kétszer is pokolgép robbant, lelőttek egy orosz bombázót, míg idén január 12-én Isztambulban robbantottak. Az események hatással voltak az idegenforgalomra, olcsóbb árakkal csalogatják a turistákat.

Méhes elárulta, az újpesti gárda is előnyösebb feltételekkel utazik.

Ezúttal jóval olcsóbb a túra, és emiatt jobb helyre is utazunk.

Méhes nem tud arról, hogy a merényletek miatt a Török Riviérán megerősítették volna a biztonsági intézkedéseket, de minden bizonnyal fokozottabban ügyelnek a rendre a helyi szervek.

A magyarok mellett egy időben több tucatnyi külföldi klub is táborozik a régió szállodáiban. Ilyenkor a csapatvezetők kihasználják a közelséget, és az erre a célra létesített pályák tömkelegén tudnak lekötni egymás elleni edzőmeccseket. Ez akár vonzó is lehet a célpontot kereső terroristák számára.

Igaz, még a mieinknél nagyságrendekkel tehetősebb klubok, így például a németek sem mondták le a túrát: Dárdai Pál csapata, a Hertha, és a Stieber Zoltánt (még) a soraiban tudó Hamburg is Törökországban készül. Úgy tűnik, mérlegelték a kockázati tényezőket, és ők sem tartottak a veszélytől. Más kérdés, hogy időközben az isztambuli merénylet élesebbé tette a helyzetet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó