Létrehozva: 2018.09.10.

Kovács Kati elárulta születendő gyermeke nevét

A háromszoros olimpiai bajnok kajakos kislányt hord a szíve alatt. A jövõbeni terveirõl is mesélt.

Kovács Katalin ismét anyai örömök elé néz. Háromszoros olimpiai bajnok kajakosunk első gyermeke, Luca 2014-ben született, és hamarosan megérkezik a kistestvére is. Minden idők legeredményesebb női kajakozója a DIGI Sport híradójának elárulta: kislányt hord a szíve alatt.

„Kislány, Júlia, és nagyon örülünk neki, mert amikor Luca megszületett, nagyon sokat beszéltünk arról, hogy mennyire szeretnénk még egy ilyen csodálatos kislányt. A Jóisten megáldott minket – mesélte a Sport24-nek Kovács Katalin, aki az első gyermeke születése után még folytatta pályafutását, majd 2016-ban bejelentette visszavonulását.  – Amikor Lucával áldott állapotban voltam, akkor előtte sportoltam, és tudtam, hogy vissza szeretnék térni. Ebben nagyon sokat segített a családom, a nagymamák, a párom, így azt gondolom, hogy amit szerettem volna, azt meg tudtam valósítani.”

Kovács Katalin jelenleg is a Budapesti Honvéd Sportegyesületnél dolgozik, emellett a DIGI Sport nézői egy másik szerepben is láthatják, méghozzá a Honvéd magazin háziasszonyaként. „Napi négy órában egy olyan munkám van, amit otthonról is tudok végezni. Bízom benne, hogy majd a szülés után mielőbb munkába tudok állni, mert nem vagyok az az otthonülős típus. A család természetesen az első, de szeretek másféle kihívásokat is találni magamnak.”

Kislánya, Luca is sportol, de egy egészen másik sportág mellé tette le a voksát egyelőre. „Ahogy elkezdődött az óvoda, azóta járunk ide lovagolni, Luca töretlen és nagyon lelkes. Kérdeztem tőle, hogy az úszás hogyan fog majd visszajönni, mert a tavalyi évben kicsit elmaradt a füle miatt. Nagyon rosszul érintett, amikor azt mondta, hogy hát, anya, én most lovagolni szeretnék.” De talán éppen Júlia lesz majd, aki az édesanyja nyomdokaiba lép?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló