Létrehozva: 2016.03.10.

Kínos számok! Ezért üresek a magyar lelátók!

Tízezren sem voltak az NB I hétközi hat focimeccsén. Volt aki vidékre költöztette a csapatát, máshol kongó lelátók mellett elfogyott a jegy.

Az idei szezon második leggyengébb felhozatalát hozta nézőszámban a focibajnokság 24. fordulója. A Nemzeti Sport számításai szerint a hat mérkőzést összesen 9714 ember látta a helyszínen. Az 1600-as átlagot talán azzal sem lehet magyarázni, hogy hét közben rendezték a meccseket.

Lássuk az okokat!

Televíziós közvetítés miatt munkanap délután 4 órakor rendezték a Puskás Akadémia-Paks mérkőzést, nehezen lehet bízni abban, hogy a "csörte" miatt többen felcsúti, vagy paksi drukker szabadnapot vett volna ki.

A Ferencváros ezúttal vidéken, Békéscsabán szerepelt, ahogy azt idén megszoktuk, a vénaszkenner és a regisztráció ellen tüntető "Tábor" nélkül. A csabaiak emiatt "hangulattalan" meccsre számítottak, ezért fordulhatott elő, hogy csak 2396 néző érkezett a stadionba.

Sokan megdöbbentek, amikor kiderült, hogy két fővárosi csapat meccsét vidéken, Dunaújvárosban rendezik, mindenesetre az MTK ott fogadta a Honvédot. Mintha elfelejtették volna, hogy a foci lényegében a nézőkért van, ne is csodálkozzunk az 520-as nézőszámon.

A Haladás "igazoltan" vitte Sopronba az Újpest elleni bajnokiját, Szombathelyen ugyanis lebontották a stadiont, új épül. Az már más kérdés, hogy a találkozóra leutazó lila-fehér szimpatizánsokat egy pénztár fogadta, s üres lelátók mellett is "el tudtak fogyni" a jegyek, emiatt sok drukker csak a stadion bejáratáig jutott el.

A legfontosabb ok pedig: fociválogatottunk hiába jutott az Európa-bajnokságra, ez a bajnokság színvonalán nem látszik meg...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián