Létrehozva: 2017.02.28.

Kínos mérleg, ezért nem lesz bajnok a Ferencváros

Már nyolc pont hátrányt halmozott fel a címvédõ zöld-fehér sereg a labdarúgó NB I-ben.

Habár még 12 forduló hátra van az élvonalbeli bajnokságból, és matematikailag még ledolgozhatja hátrányát a Ferencváros, de a jelek arra utalnak, hogy felesleges címvédésre számítani az NB I-ben.

Az FTC csak a negyedik helyen áll, nyolc ponttal szorul a listavezető Honvéd mögé, és a %RIPOST% szerint az alábbiak miatt esélytelen a bajnoki címre:

- Évtizedeken keresztül a sikeres tavaszi idényekről, a fergeteges hajráról volt híres a Ferencváros. Nos, idén nyoma sincs ennek, az eddigi két forduló során gólt sem szerzett a zöld-fehér sereg. Utoljára ilyen szégyen 2012 tavaszán esett meg a csapattal. Gólok nélkül nehéz lesz ledolgozni a hátrányát...

- Az utóbbi négy bajnoki mérkőzésén nem tudott nyerni a Fradi, három döntetlen mellett egyszer kikapott. Utoljára november 26-án a Gyirmót ellen győzött. Ennyi botlás nem fér bele...

- Hazai pályán is sorra hullajtja a pontokat: az utóbbi kilenc meccsén csak háromszor győzött a Groupama Arénában, ez pedig pocsék mérleg.

- A húzóembernek igazolt Kleinheisler László egyelőre nem vált be, az eddigi két bajnoki meccsén leginkább a szövegelésével hívta fel magára figyelmet. Szombaton például összeugrott a csapat házi gólkirályával, Marco Djuricinnel, kis híján verekedés lett a dologból. Ez nem csapategységről, inkább komoly feszültségről árulkodik...

- Thomas Doll edző hol a játékvezetőket, hol a futballistáit kritizálja, de előfordult, hogy összeesküvést emlegetett csapata ellen. Aligha a körülmények miatt eredménytelen az FTC...

- Csak három csapat kapott több gólt a Ferencvárosnál az NB I-ben. A zöld-fehérek védelme borzalmas őszt produkált, ilyen mutatókkal a dobogóra sem lehet esélye. Tavasszal ebben előrébb léptek, hiszen eddig nem kaptak gólt.

Szombaton újabb rangadó vár a Ferencvárosra, az ősi rivális, Újpesthez látogat. Vajon fordulópontot jelent a csúcsderbi?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó