Létrehozva: 2017.12.03.

Kiakadt a kapitány, mindent rosszul csináltak a kézisek

Pedig remek kezdésrõl álmodott a magyar válogatott, ebbõl aztán rémálom lett.

Nem nézte jó szemmel a magyar női kézilabda-válogatott első vébémeccsét Kim Rasmussen szövetségi kapitány. Hogyan is nézhette volna, hiszen a gárda pocsék kezdés után 30-22-re kapott ki Norvégiától.

A szakember szerint a lányok tökéletes ellentettjét csinálták annat, amit kért:

"Minden rosszul ment. Nem tudom, miért, de az első félidőben mindenben az ellenkezője történt, mint amit kértem. Támadásban nem arra az oldalra fejeztük be az akciókat, védekezésben nem úgy mentünk oda, hagytuk őket gólt dobni."

- fakadt ki a szakember a Sport Televíziónak nyilatkozva.

Vasárnap este 6 órától Svédország ellen lehet javítani.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó