Létrehozva: 2016.11.10.

Kész horror, elborult árak az Andorra elleni meccsen

Már csak ezer jegy maradt, de félelmetes, hogy az MLSZ hány forintért árulja a jegyeket a világ egyik leggyengébb csapata ellen. Megér ennyit az, hogy élõben láthasd Dzsudzsákékat? Szavazás!

Felháborodott olvasói levelet kapott szerkesztőségünk a Magyarország-Andorra világbajnoki selejtezővel kapcsolatban. A neve elhallgatását kérő szurkoló egy barátjával szeretett volna kilátogatni a vasárnapi találkozóra, de félelmetes árakkal találkozott az MLSZ hivatalos jegyértékesítő honlapján.

A rajongó megdöbbent, amikor azt látta, hogy már csak 41 darab belépő kapható a sarkokban 6000 forintért, míg az oldalvonalnál már 9000, 12000 és 15000 forintért tekinthetné meg a „világhírű” andorrai együttest. Egymás melletti helyek már kizárólag a 12000 forintos sávban vannak, így a két szurkolónak minimum 24 ezer forintba kerülne a válogatott megtekintése.

Néhány jegy még a VIP oldalon is eladó, itt 20 és 30 ezer forintért lehet helyet foglalni, a 40 ezer forintos, legdrágább jegyek már elfogytak. Ugyan a válogatott mérkőzésekre a sikeres Európa-bajnokság után megnőtt az érdeklődés, de az Andorra elleni mérkőzésre szóló jegyárak így is durvának tekinthetőek. A szövetséget igazolja azonban, hogy ezek ellenére szinte biztos, hogy teltház lesz, az online rendszerben alig több mint ezer jegy vár gazdára.

Érdemes megemlíteni, hogy hazánkban több nagy zenekar is megfordult vagy meg fordulni, a Red Hot Chili Peppers, a The Cure, a Depeche Mode koncerte is be lehet jutni 20 ezer forint alatt, de a júniusi Linkin Park koncert is megáll 18 ezer forintnál.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újra hódít a retro butatelefon, pörögnek a Nokiák, Ericcssonok

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Félmilliárd forintos kárt okozott egy figyelmetlen sofőr – videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ezt rontja el mindenki, amikor rakott krumplit készít, te ne tedd!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián