Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.23.

Káromkodás volt? Juhász Roland reagált a durva vádakra

Több meccses eltiltást is kaphat a Videoton játékosa.

Szombaton a labdarúgó NBI 13. fordulójában a listavezető Videoton 2-0-ra győzte le a Puskás Akadémiát.  A bajnokságot vezető székesfehérváriak nehezen hozták a várt papírformát, a meccs utolsó perceiben sikerült betalálniuk.

A Videoton első gólját Juhász Roland szerezte, aki korántsem szokásosan ünnepelt. Először a közönséget éltette, aztán Pintér Attila felé fordult, amiben már nem volt köszönet.

Üröm az örömben, mondhatná Juhász Roland, aki meggondolatlanul cselekedett. A válogatott játékos trágár szavakkal illette a volt szövetségi kapitányt.

Juhász azóta a Videoton honlapján reagált a vádakra.

„A kislányom is ott volt a mérkőzésen, a gól után egyből felé szaladtam ünnepelni, ahogy az a felvételeken látható is. Közben azonban hatalmas feszültség is kirobbant belőlem, de ezt már nyilván nem az ő irányába akartam kiadni magamból, ezért elfordultam. Sem Pintér Attilának, sem senki másnak nem címeztem azokat a szavakat. Egy ilyen meccs után, amikor a 88. percben megszerzi valaki a vezető gólt, talán érthető, hogy nagy energiák szabadulnak fel benne."

Ugyan Juhász láthatóan tagadta, amit tett, de a tőle elhangzott káromkodás tisztán leolvasható a szájáról, további mozdulatairól már nem is beszélve.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János