Létrehozva: 2021.04.18.

Kőkeményen beszólt az oltáselleneseknek az olimpiai bajnok magyar legenda

Kammerer Zoltán szerint hiba, ha valaki emiatt kockáztatja az olimpiai szereplését.

Több mint száz, az idei nyári és a jövő évi téli ötkarikás játékokra készülő versenyző, valamint edző nem kér a Covid elleni oltásból! – számolt be róla a Blikk. Az adat azért is meglepő, mert biztonságosan csak az tud elutazni Tokióba, aki megkapta a koronavírus elleni vakcinát. Mégis akad olyan, aki oltásellenes.

„Eddig 665-en kapták meg az első, 512-en pedig már a második vakcinát is. Vannak, akik még várólistán szerepelnek, 37-en kiskorúak és nem olthatóak, 20 fő pedig nemrég esett át a betegségen. Ugyanakkor 103-an nem kértek védettséget.” – nyilatkozta a lapnak Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára.


MTI/Vasvári Tamás

A hatodik olimpiai szerepléséért harcoló, háromszoros bajnok Kammerer Zoltán nem érti a vakcinát elutasítókat. A kajakos üzent az oltásellenes társaknak.

„Az olimpiához nem előírás az oltási könyv, de azért a légitársaságok attól még kérhetik, s ez is csak bonyolíthatja a Tokióba utazást. Nem értem azokat, akik kockáztatják az olimpiai indulást az oltás kihagyásával. Előbb-utóbb elkerülhetetlen, hogy megkapja minden ember. Nekem biztonságérzetet ad, s ez fontos a felkészülés alatt. Heti két-három tesztünk továbbra is van, s még egyszer sem produkáltam pozitív eredményt. Mindezeknél még fontosabb, hogy féltem a környezetemet, a szüleimet, nem szeretném, ha bajuk esne.”

Kammerer Zoltán

Kammerer jelenleg Szolnokon készül az olimpiai válogatóra. A 43 esztendős legenda pályafutásának utolsó versenye lehetne a tokiói viadal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

ripost.hu

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa