Létrehozva: 2015.12.16.

Õk utaznak az Eb-re? Megtippeltük Storck keretét

A jövõ évi Európa-bajnokságra 23-as kerettel utazhat a magyar válogatott. A szövetségi kapitány fõképp azokra fog számítani, akik a norvégok elleni pótselejtezõn sikerrel jártak.

Bernd Storck hétfőn betekintést engedett a kártyáiba, amikor azt mondta: szinte teljesen összeállt az Eb-keret, nagy meglepetésekre nem kell számítani. A magyar válogatott szövetségi kapitánya főképp azokkal utazik a franciaországi Eb-re, akik a pótselejtezőn sikerrel jártak.

A csapatok 23-as keretet állíthatnak össze a viadalra, és a %RIPOST% a kapitányi nyilatkozat alapján megtippelte a biztos magyar utazókat.  

Kapusok

A norvégok elleni két meccsel együtt 12 találkozót játszott a magyar válogatott az Eb-selejtezőkön. Tíz alkalommal Király Gábor védett, minden bizonnyal ő lesz első számú kapus az Eb-n.

Bogdán Ádám egyszer sem kapott lehetőséget, de Storck rendszeresen behívta, ezért mi rá szavazunk, és szerintünk Dibusz Dénes lesz a harmadik kapus.

Védelem

Ha nem jön közbe sérülés, öt játékost biztosra veszünk: Fiola Attila, Lang Ádám, Kádár Tamás, Guzmics Richárd és Juhász Roland szereplése tuti.

Igazából Pintér Ádámnak is jó esélyei vannak, hiszen egy sorral feljebb szintén bevethető. Mellettük mi Leandróra és Vanczák Vilmosra voksolunk. Előbbi négy, utóbbi két Eb-meccsen szerepelt.

Középpálya

Ezen a poszton sem kell sokat matekozni, Elek Ákos, Gera Zoltán, Nagy Ádám, Kleinheisler László, Dzsudzsák Balázs és Lovrencsics Gergő biztosan számíthat Storck meghívójára.

Habár Tőzsér Dániel nyolc Eb-selejtezőn játszott, úgy tűnik, ő elvesztette Storck bizalmát. Stieber Zoltán viszont annak ellenére is szerepet kaphat, hogy nem játszik a Hamburgban - januárban viszont klubot válthat éppen az Eb-szereplés reményében.

Csatárok

Priskin Tamás, Nemanja Nikolics, Németh Krisztián és Böde Dániel alapembernek tűnik, igaz, utóbbi súlyos sérülést szenvedett. Szalai Ádám nálunk kérdőjeles, de őt Storck tán akkor is viszi, ha mától egy percet sem játszik a Hoffenheimben.

Kik lehetnek a meglepetésemberek?

Ha júniusig a fiatal játékosok (Forró Gyula, Márkvárt Dávid, Gyurcsó Ádám, Mervó Bence), illetve a válogatottban már rutinosabbak (Kalmár Zsolt, Varga József, Kovács István, Tőzsér) közül valaki nem győzi meg Storckot, akkor a %RIPOST% jó esélyt lát arra, hogy a fenti 23 játékos utazzon az Eb-re.

Persze az is megtörténhet, amit 1982-ben élt meg Magyarország: Mészöly Kálmán szövetségi kapitánynak, Storckhoz hasonlóan, kész volt az alapcsapata, ám a vb előtt egy hónappal, óriási meglepetésre, a Rába ETO megnyerte a bajnokságot. Közülük azonban senki sem szerepelt Mészölynél a selejtezőkön, mégis egy ország követelte őket a válogatott vb-keretébe.

Ezek azonban kellemes problémák lennének.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián