Létrehozva: 2017.11.02.

Itt az első nagy balhé, magyar focilegenda osztotta ki az új kapitányt

Fazekas László a belga foci ismerõjeként nem érti, mit látott Leekensben az MLSZ. Kapa beszólt Csányinak és a válogatott élére kinevezett edzõnek is.

Megannyi internetező fociszurkoló után egy labdarúgó-szakember is keményen beszólt a magyar válogatott új belga szövetségi kapitányának, Georges Leekensnek. Nem is akárki, hanem a magyar futball egyik élő legendája, Fazekas László!

Fazekas a kimagasló hazai sikerei után, játékosként majd edzőként évtizedeket töltött el éppen a belga fociban, máig Belgiumban él, azaz van rálátása Leekens tudására. Márpedig az Újpesttel egykor 9-szeres bajnok, 92-szeres válogatott, olimpiai aranyat és Európai Ezüstcipőt nyert „Kapa” szerint csak a simulékony kommunikációja szólhatott a belga kolléga mellett.

"Csányi Sándor MLSZ-elnököt nem ismerem, de a jelek szerint a külföldi edzőket kedveli, és nem tudom, miért.

A magyar szövetség döntéshozóinak gondolkodása számomra kiismerhetetlen, és komorrá tesz.

Tudják, hogy ott van kéznél Dunai Antal, aki egykoron spanyol földön ért el kiemelkedő sikereket, és aki az 1996-os olimpiára is kijuttatta az U21-es válogatottat, máig ért a szakmához, de nekik nem kell a jó hazai tréner"

– nyilatkozta a két világbajnokságon is szerepelt Fazekas a Borsnak.

Szerinte mázlija volt Leekensnek a magyar kispaddal, hiszen a másik álláslehetősége egy kiesőjelölt belga kiscsapat, a Kortrijk volt. Azt pedig végképp semmitmondónak tartja, hogy az MLSZ választottja egykor dolgozott az algériai és a tunéziai válogatottaknál. S hogy mire viheti a magyarokkal?

"Fogalmam sincs. Jó pár hete elmegy majd azzal, hogy felméri a honi futballviszonyokat. Nem zárom ki, hogy sikeres lesz, de ehhez kiemelkedően jó pszichológusnak kell lennie. De jó tudni,

csakis magyar kapitány talál utat a magyar futballista lelkéhez.

Fazekas Lászlót az ő esetleges szerepvállalásáról is kérdezték.

"Szülőhazám szolgálata mindennél kedvesebb lenne. Leekens hatvannyolc, én hetvenesztendős vagyok, az életkor tehát nem lenne akadály. Azt gyanítom, egykori klubom, az Újpesti Dózsa belügyes hátországa miatt nem kedvelnek odahaza"

- reagált a felvetésre a legendás magyar focista.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó