Létrehozva: 2021.04.12.

„Minden rendben lesz, nem kell aggódni„ – halálos ágyáról üzent Igaly Diána

Megszólalt a csapattárs, aki képtelen feldolgozni a veszteséget.

Vasvári Erzsébet nem tud úgy beszélni az olimpiai bajnok sportlövőről, Igaly Diá­náról, hogy az emlékek felidézése közben ne törjenek elő a könnyei. Ötven éve ismerték egymást és világraszóló sikereket értek el együtt. Mint megírtuk, Igaly Diána csütörtökön hunyt el, miután kórházba került koronavírus-fertőzés miatt.

Igaly Diána Életének 57. évében csütörtökön este hunyt el
Fotó: MTI

A bajnoknő Vasvárinak írt utolsó üzenetében is igyekezett megnyugtatni barátját, minden rendben lesz, nem kell érte aggódni. Hittek benne, hogy együtt még megvalósíthatják kitűzött céljaikat, de összetörtek az álmaik.

„Az utóbbi három hétben nagy munkába fogtunk közösen, napi kapcsolatban voltunk. A szövetség segítségével egy utánpótlásprogramon dolgoztunk, szerettük volna újra sikeressé tenni a hazai koronglövészetet. Aznap, amikor bekerült a kórházba, még kaptam tőle egy sms-t. Soha nem törlöm ki, örökre megőrzöm Dia utolsó üzenetét. Sajnos a válaszomra már nem tudott visszaírni„ – mondta a Blikknek megtörten Vasvári, aki az utolsó pillanatig bízott benne, hogy a bajnoknő felépül. „Nehéz most bármit mondani. Olyan érzésem van, mintha üres lenne a világ, akkora űrt hagyott maga mögött. Csak az emlékek járnak a fejemben, az a sok-sok közös munka, küzdelem és siker, amit Diával együtt értünk el. Most, hogy nincs többé, még inkább felértékelődött az együtt töltött időszak. Két kép él élénken bennem. Az a hatéves kislány, akit a szülei kihoztak a lőtérre, és az a borzasztóan erős, kitartó nő, aki a versenyeken minden akadályt legyőzött. Mindig kemény volt, most nekünk is annak kell lennünk.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló