Létrehozva: 2019.02.27.

Hosszú Katinka víz alá került egy férfival a medencében

Nem volt dulakodás, láthatóan a legnagyobb egyetértésben lebegtek a hatalmas uszoda vízének alján. Az pedig nagyon gyorsan kiderült, hogy nem sporttárs a szerencsés illetõ.

Hosszú Katinka ugyanis Vecsei H. Miklós színművésszel merült alá a vízben, és ezúttal nem volt kötelező hossz, amit le kellett volna úszni. Apropó viszont éppenséggel akadt a közös mártózásra, hiszen a Katinka lett lett a legújabb POKET-könyv nagykövete.

A POKET csapata az olvasás népszerűsítésén túl azt üzeni, hogy minden környezetben meg tudod találni a társaidat, velük pedig a közös célokat. A sportban is! így talált egymásra a POKET és a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka, aki a legújabb POKET-könyv nagykövete lett.

„A POKET első félévében már több mint 60.000 fiatal jár zsebében és kezében POKET-tel, ami a meglepetésen túl nagyon nagy öröm, de felelősség is – mondta Vecsei H. Miklós. – Felelősség tartani velük a kapcsolatot, nem elengedni a kezüket, ha már egyszer megbíztak bennünk és felelősség, hogy állandóan figyelmeztessük őket és magunkat is az offline kommunikáció és jelenlét fontosságára.”

„Ugyanilyen nagy öröm és felelősség sikeres sportolónak és úszóklub-tulajdonosnak lenni – folytatta a gondolatmenetet Katinka, az Iron Swim megálmodója. – Ezért is örülök, hogy ezúttal nem csak arról beszélhetek a fiataloknak, hogy mennyire fontos az elvégzett munka, a célok meghatározása és az alázatos hozzáállás, hanem arról is, milyen fontos az olvasás szeretete, a kultúra iránti fogékonyság. Talán kevesen tudják, hogy nagyon szeretek olvasni, és a hosszú utazásaimra soha nem indulok el könyv nélkül. Bár az úszás egyéni sportág, a vízben egyedül kell helytállnom, nem véletlen, hogy minden úszó csapatban edz, mert a közösségnek óriási motiváló ereje van. A közös élmény, a munka, az erőfeszítés, a siker okozta öröm mind akkor igazi, ha meg tudod osztani valakivel. Az olvasás is hasonló, a könyv gondolatokat ébreszt, amiket ki kell beszélni magadból, ezáltal közösséget épít, és manapság egy jó közösség óriási kincs tud lenni.”

„A Finn Nagykövetség és a FINNAGORA támogatásával kiadott A csodálatos tenger egy rendhagyó, úgynevezett 21. századi lányregény, egy finn színésznő, Kira Poutanen tollából, amely hazájában az év könyve díjat nyerte el – mesélt a könyvről Miklós. – Ez az egyáltalán nem mázos, hanem metszően őszinte hangvételű könyv, minden eddiginél pontosabban írja le egy 15 éves kamaszlány nehézségeit az életben, az iskolában és céljai keresésében. Tudjuk, hogy rengeteg fiatal van, aki a könyv főszereplőjéhez, Júliához hasonlóan nem találja a helyét, vagy botladozik a világban... ezért szerettünk volna felkérni nagykövetnek egy olyan hölgyet, akinek példája és embersége segít ezeken a bukkanókon és kérdéseken átbillenni.”

A könyv mostantól elérhető az egyre bővülő POKET-hálózat hat budapesti és két vidéki automatájában. A Hosszú Katinkával bővült POKET-közösség bízik benne, hogy egyre többen járnak majd könyvvel a zsebükben, kezükben – most már az uszoda környékén is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa