Létrehozva: 2015.12.24.

"Hosszú Katinka megteheti, én nem!"

Kapás Boglárka finoman odaszúrt. Szerinte a szövetséget bíráló Katinka van abban a helyzetben, hogy frontot nyisson, õ viszont nem.

Továbbra is áll a bál az úszóknál. Pedig azt hihettük, minden szép és jó a sportágban: az olimpiára készülő legjobbjaink legutóbb taroltak a rövidpályás Európa-bajnokságon is, gigauszoda épül és vb-t rendezünk – csakhogy a kulisszák mögé, az úszók  küzdelmes mindennapjaiba nem látunk.

A héten éppen a sztárok sztárja, Hosszú Katinka robbantott. Hangsúlyozta, nem támadni akarja a szövetséget, de mégiscsak azt tette. Nehezményezte a profihoz (és az eredményeihez) méltatlan edzéskörülményeket, a kevés segítséget. Többek között azt, hogy világ csúfjára a hobbiúszók között, a medence szélén kell öltözködnie a Császár-Komjádi Uszodában.

Törésvonalak

Úszóklasszisunk hangsúlyozta, hogy nemcsak a saját, hanem társai nevében is beszél. Évekig nyeltek mindannyian, de nála most kiborult a bili. Ehhez képest a többiek leginkább hallgatnak, de semmiképpen sem sorakoznak föl az ezek szerint egyszemélyes frontot nyitott Katinka mögött.

Sőt, Cseh László a TV2 Tények este című műsorában elmondta: nem is érti, mire gondolt Hosszú, mert szerinte a szövetség nagyon is sokat tesz értük, a lehetőségekhez mérten megad minden segítséget.

Kivárnak a többiek?

Valamivel több olvasható ki Kapás Boglárka friss nyilatkozatának a sorai közül. Mintha arról lenne szó, hogy a többség bizony nagyon is egyetért a kritikákkal, csak éppen nem mernek ők is bajszot akasztani a sportági vezetőkkel, inkább kivárják, hogy mire megy Katinka.

Nem panaszkodom, eddig mindent megkaptam a szövetségtől, amit szerettem volna. Katinkának szíve joga jelezni a problémákat, van abban a helyzetben, hogy megtehesse, én ezeket ebben a formában nem mondtam volna ki

- mondta Európa-bajnok úszónőnk, aki azért a lelátói öltözködés kifogásolásában egyetért Hosszúval: „ez feltétlenül változtatásra szorul."

A lényeg azonban ez: „Katinka van abban a helyzetben, hogy ezt megtehesse”. Ne feledjük, Hosszú éveket töltött az Egyesült Államokban, férje, Shane Tusup egyben az edzője is, ráadásul anyagilag is független: halomra nyeri nemcsak az aranyérmeket, de a pénzdíjas versenyeket is.

Azaz sokkal kevésbé kötődik és függ a magyar szövetségtől, amely a kifakadása másnapján – igaz, hangsúlyozottan másfél hete előkészítve – 2-12 millió forintos támogatással lepte meg legjobbjait, köztük (ha aláírja a szerződést) Hosszú Katinkát is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát