TÜZELŐÁLLÁS

Hosszú Katinka megszólalt, ezt mondta a jövőjéről

Egyetlen kérdésre válaszolt csak az Iron Lady, aki a nizzai versenyt is kihagyhatja. Tusupnak nyoma sem volt hétfőn a Duna Aréna környékén.
  • Szerző: HBK

Hétfőn egyedül érkezett a Duna Arénához Hosszú Katinka, aki a kocsijából kiszállva gyorsan besietett az uszodába. Előtte azonban még válaszolt egy újságírói kérdésre.

„Még nem tudom, hogy mikor versenyzem legközelebb”mondta a Blikknek a háromszoros olimpiai bajnok. Nem sokkal később edzőtársa, Dudás Dániel is felbukkant, férjének, Shane Tusupnak viszont nyoma sem volt.

Katinka két pénzdíjas versenyt is lemondott már 2018-ban, a tavalyi menetrend alapján február elején Nizzában is indulnia kellene. A mostani helyzetjelentése szerint viszont nem lenne meglepő, ha Franciaországba sem utazna.

A szurkolók legközelebb a kecskeméti 24 órás úszóünnepen láthatják az Iron Ladyt. A sportoló minden évben részt vesz egyik szponzora, az Univer által rendezett eseményen. A tervek szerint a feb­ruár 10-11-i ünnep első napján ugrik vízbe.

És ezeket olvastad már?