Létrehozva: 2021.09.16.

Hosszú Katinka abbahagyja? Tiszta vizet öntött a pohárba a kapitány

A szakvezető rendszeresen beszél az olimpia óta pihenő úszónővel.

A gyengén sikerült olimpia óta a szurkolók aggódnak, vajon befejezi-e pályafutását Hosszú Katinka. Tény, a 32 éves Iron Lady három olimpiai arany után még a dobogóra sem ért oda Tokióban, azóta pedig el sem kezdte az edzéseket, miközben csapata, az Iron Team már nagyban versenyez a Nemzetközi Úszóligában (ISL).

Fotó: Facebook

Ha valaki, akkor Sós Csaba szövetségi kapitány talán jobban tudja, mik a tervei az úszónőnek. A szakember többször egyeztetett már telefonon a klasszissal az elmúlt hetekben.

„Magam is hallottam az uszodai hírmondók által terjesztett ”szenzációról„, miszerint Katinka befejezi – nyilatkozta a Borsnak Sós Csaba. – Erről még nem beszéltem vele, pedig vagyunk olyan jó viszonyban, hogy tájékoztatna a dolgok állásáról. Mindamellett úgy gondolom, mi több meggyőződésem, hogy Katinka a megérdemelt vakációja után heteken belül visszatér a medencébe. Tréningezi fog, majd versenyezni, hiszen még nem lőtte el az összes töltényét.„

Sós Csaba szerint a következő 11 hónap sok nyitott kérdésre választ ad Hosszúval kapcsolatban is.

”Ennyi idő alatt lesz világ– és Európa-bajnokság normál medencében és rövid pályán egyaránt, ráadásul az Universiade is a versenynaptárban van. Szóval, ezeken a viadalokon eldől, érdemes kitartani Párizsig, vagy elég volt az emberfeletti melóból.„

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára