Létrehozva: 2017.06.26.

Hatalmas balhé, Hamilton ököllel támadhat Vettelre

Niki Lauda szerint a brit világbajnok egy nap megüti német riválisát. A hétvégén pattanásig feszült a két pilóta viszonya.

A Forma–1-ben szereplő Mercedes tanácsadója, Niki Lauda úgy látja, eljön még az a nap, amikor Lewis Hamilton a saját öklével támad neki Sebastian Vettelnek.

A Ferrari német versenyzője a vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíjon egyszerűen izomból nekiment Hamilton kocsijának, emiatt robbant ki a botrány. Vettel azt vette zokon, hogy a brit szinte megállt előtte a pályán a biztonsági autó mögött.

Később kiderült, hogy Hamilton nem nyomta a féket, de a gázpedálra sem lépett rá a 15-ös és a 16-os kanyar között. A mögötte érkező Vettel viszont kigyorsított, a hatalmas sebességkülünbség miatt elkerülhetetlen volt az ütközés.

 

Lewis egy nap meg fogja ütni Vettelt. Nem a kocsijával, hanem az öklével.

Lewis helyében beszélnék Sebastiannal, és megkérdezném tőle, mégis mi baja van. Azt állítja, nem csinált semmi rosszat. Ez volt a reakció tőle, fejben máshol járhatott. Remélhetőleg erre ő is rájön néhány nap múlva”

mondta Lauda, aki versenyzőként háromszor nyert F1-es világbajnokságot.  

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó