TÜZELŐÁLLÁS

Hangos siker, bemutatjuk az NB I új sztáredzőjét

Bombameglepetéssel rajtolt a labdarúgó NB I tavaszi idénye, és egy Németországból hazatért magyar edző volt a főszereplője.
  • Szerző: mv

December 29-én egy olyan hírt jelentettek be az NB I-ben, amire akkor még kevesen kapták fel a fejüket: a Puskás Akadémia FC azt a Radoki Jánost nevezte ki vezetőedzőnek, akit magyar létére jobban ismernek a Bundesligában, mint idehaza.

Ez hamar változhat: a 46 éves tréner bemutatkozása a kispadon már jóval hangosabbra sikeredett, hiszen csapatával 3-0-ra nyert a címvédő Vidi FC otthonában. Ez volt a móri születésű szakember első magyarországi mérkőzése.

Radoki kisgyermekkorában a családjával Németországba költözött, ahol játékosként többek között az Augsburgban, a Greuther Fürthben, az Oberhausenben és az Ulmban szerepelt - utóbbi együttes tagjaként 25 találkozón lépett pályára a Bundesliga első osztályában. A magyar válogatott akkori szövetségi kapitánya, Bicskei Bertalan figyelmét is felkeltette, de Radoki végül nem kapott lehetőséget a nemzeti csapatban.

Visszavonulása után az Augsburg és a Fürth utánpótlás-csapatainál kezdte az edzői hivatást. Eredményes munkát végzett, mert a 2016/17-es idényben már a fürthiek felnőtt együttesét vezette. Keménykezű, szigorú edzőnek tartják, aki saját elmondása szerint magyar szívvel, de német fejjel dolgozik.

A Puskás Akadémiánál egy hónapja volt arra, hogy az elképzelései szerint alakítsa csapata játékát, és azonnal sikerrel járt. A bajnok, Európa-liga-csoportkörös Vidi elleni fölényes diadal látványos belépőt jelentett számára.

"Ha győzök, mindig boldog vagyok. Most is örültem, de ez még nem az volt, amit a csapattól várok. Az eredmény mindig segít, hogy jól tudjunk tovább dolgozni." - értékelt a Vidi elleni siker után Radoki.

A magyar-német kettős állampolgárságú tréner hazatérése új impulzust adhat labdarúgásunknak, hiszen gyermekkora óta a német futballkultúrában szocializálódott. Soha nem dolgozott itthon, nagy kérdés, mire megy a német mentalitással. Tény, mostantól jóval nagyobb figyelem övezi majd a tevékenységét.

És ezeket olvastad már?