Létrehozva: 2017.11.20.

Háború dúl a Forma-1-ben, Hamilton is beszállt

Veszélyben a száguldó cirkusz jövõje? Nagy istállók és még nagyobb legendák szólják le a tervezett reformokat.

Az utóbbi napokban össztűz zúdult a Forma-1 amerikai tulajdonosaira. Kiakasztották a száguldó cirkusz főszereplőit a nyilvánosságra hozott reformtervek: a futamokat övező nagyobb show-ra, sokkal olcsóbb és kiegyenlítettebb versenyekre törekednek.

Erre a gazdag és sikeres istállók hadat üzentek, sőt a legendás Niki Lauda és a friss világbajnok Lewis Hamilton mellett Michael Schumacher korábbi menedzsere is odacsördített. Az első bombát azonban a Ferrari robbantotta a kilátásba helyezett változtatások hallatán.

A Forma-1 a DNS-ünk része a sorozat születése óta, de ha gyökeresen megváltoztatják a játszóteret, akkor mi ott már nem szeretnénk játszani.

Ha nem olyanok lesznek a körülmények, amelyekkel a márkánk pozícióját, különleges megítélését tudjuk erősíteni, akkor nem fogunk indulni

– mondta az 1950-es rajt óta 229 futamgyőzelmet és 15 egyéni vb-címet szerző Ferrari vezére, Sergio Marchione.

Az évek óta egyeduralkodó Mercedes vezetői közül Niki Lauda kezdte meg az aknamunkát.

A jövővel kapcsolatos tervek aggodalommal töltenek el.

Azt hajtogatják, hogy ki kell egyenlítődniük az erőviszonyoknak, pedig a Forma-1 egészen más. Aki azt hiszi, hogy minden hétvégén más győztes kell a futamok látványosabbá tételéhez, az bolond. Itt az autók fejlődése és a versenyzők merészsége a legfontosabb. Mégis megpróbálják büntetni a legjobb csapatokat, és kisbabaként védeni a pilótáikat"

– mondta a háromszoros világbajnok osztrák legenda.

A negyedik világbajnoki címét bebiztosító brit Lewis Hamilton már a mostani takarékosságra törekvő szabályváltoztatásokkal sem ért egyet.

Õ is bevitt egy mélyütést az amerikai tulajoknak:

Nem tetszenek az elképzelések. Ez hülyeség! Jövőre olyan lesz az autónk, akár egy busz. Nehéz, mint egy átkozott NASCAR-kocsi

– utalt az amerikai sorozatra nem valami pozitívan a Mercedes és az egész F1 szupersztárja.

A rekordbajnokként hétszeres aranyérmes Michael Schumacher egykori menedzsere sem kertelt.

"Olyan a Forma-1 állapota, mint a négyszer műtött hátam: ramaty. Mióta az amerikai tulajdonosok diktálnak, mintha egy Miki egér-show lenne. A sport másodlagossá vált"

– mondta Willi Weber.

 

A legfőbb reformokról a Ripost hétfői számában olvashat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

ripost.hu

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó