Létrehozva: 2016.10.03.

Gyurta Dani edzője tudja, ki a hibás

Széles Sándor az elrontott olimpia után már békülni akar. Azt is elárulta, mikor térhet vissza az olimpiai bajnok a medencébe.

Gyurta Dániel címvédőként nem jutott be a riói olimpia 200 méteres mellúszásának döntőjébe, most kiderült, ebben talán az edzőjének is szerepe volt.

Állandóan önvizsgálatot tartok, mit és hogyan lehetne jobban csinálni. Igaz, a kazanyi világbajnokság után a betegségem miatt nem jártam le az uszodába

– nyilatkozta Széles Sándor a Lokálnak.

"A múlttal azonban nem érdemes foglalkozni, ám most is vallom, hogy a riói felkészülés hajrájában már nem az én edzésterveim szerint folyt a munka. Lehet, hogy én is elkövettem hibákat, de most új alapokra kell helyezni az együttműködést a vb-szereplés érdekében."

Az edző és tanítványa sokáig üzengettek egymásnak, de személyesen nem beszélnek. Széles hiába próbált kapcsolatba lépni az olimpiai bajnokkal, csak sejtései vannak, mikor láthatja újra az uszodában.

„Segítőim, Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs velem együtt úgy tudták, hogy Dani hamarosan lejön az uszodába, de úgy látszik, további pihenőre van szüksége" – folytatta Széles.

Az edző már véget vetne az üzengetésnek és inkább békülne, azt is elfogadta, Gyurta október helyett csak novemberben áll munkába.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó