Létrehozva: 2016.03.19.

Fotelből a csúcsra? 12 éve vár erre a Fradi

Eddig Ferencváros-bukta kellett a meccs nélküli aranyhoz. Most a zöld-fehérek kerültek olyan helyzetbe, hogy a pályán kívül kaphatják meg azt, amire oly régóta várnak.

Tizenkét éve vár a Ferencváros focicsapata egy újabb NB I-es bajnoki címre. A 29. aranyat rendesen ki kell(ett?) böjtölni. A legutóbbi, 2004-es bajnoki siker Üllői úti teltházas bulija után most teljesen más "eufória" is elképzelhető.

Mint arról már a %RIPOST% is beszámolt, Thomas Doll együttese úgy lehet első, hogy az öröm pillanatában nincs is pályán. Amennyiben ugyanis a gárda szombaton legyőzi a Vasast, vasárnap pedig az MTK pontot veszít a Debrecen ellen, akkor abban a pillanatban a FTC lesz a bajnok. A gyep helyett fotelben, tévé előtt, vagy épp a válogatott edzőtáborában koccinthatnak a sikerre a ferencvárosi játékosok.

A 2000-es években két csapat is hasonlóan lett első az NB I-ben. Ráadásul mindkét alkalommal a Fradi kudarca kellett a rivális aranyához. Az azóta már hétszeres első Debrecen például 2005-ben úgy nyerte meg a történelmi első bajnoki címét, hogy a nagy rivális Ferencváros 2-0-ra kikapott Pécsett. A debreceni játékosok a szurkolók törzshelyén nézték a találkozót, majd rögtönzött bulit csaptak a városban.

Tavaly is hasonló módon zajlott a végjáték. A Ferencváros csak 2-2-re volt jó szintén Pécsett, ezt követően a friss bajnok Videoton focistái otthonukból a stadionba mentek, majd az öltözőbeli pezsgőzés után a főtéren együtt ünnepeltek a szurkolókkal.

Ha bajnok is lesz a Fradi, össznépi ünneplésféle legfeljebb március 30-án, a Honvéd elleni hazai bajnokin lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Fáj Magyar Péternek az igazság, de még inkább, hogy rajta röhögnek - itt vannak a legújabb mémek!

borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

origo.hu

Döbbenetes bejelentés a moszkvai terrortámadásról

travelo.hu

Új, különleges lakóval bővült a Richter Safari Park

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó